Világ MTI 2024. augusztus. 18. 21:25

Tüntetők tízezreit várják az amerikai Demokrata Párt hétfőn kezdődő elnökjelölő konvenciója idejére

Chicagóban több mint féltucat nagyobb demonstrációra készülnek a hatóságok, és tüntetők tízezreire számítanak a Demokrata Párt hétfőn kezdődő négynapos elnökjelölő konvenciója idején.

A helyi sajtó vasárnapi összesítése szerint a tiltakozások a gazdasági egyenlőtlenségről, a terhességmegszakítás jogának követeléséről, és mindenekelőtt a gázai helyzetről szólnak majd.
A várakozások szerint akár több tízezer ember vonulhat utcára az Izraelnek nyújtott támogatások leállítását, valamint a gázai háború végét követelve.

A hatóságok komoly előzetes intézkedésekkel készülnek, és egyes üzletek tulajdonosai – zavargásoktól tartva – bedeszkázták a kirakatokat.

Hatím Abudajje, az Amerikai Palesztin Közösségi Hálózat elnöke a Washington Post napilapnak a hétvégén elmondta, hogy a Biden-adminisztrációt tartják felelősnek a jelenleg is tartó háborúért, és úgy fogalmazott, hogy “célpontunk a Demokrata Párt és annak vezetése”, köztük Kamala Harris.
Szerdán egy zsidó szervezet, az Izraeli Amerikai Tanács Izrael melletti szolidaritási megmozdulást tervez.
Brandon Johnson, Chicago polgármestere előzetesen úgy nyilatkozott, hogy minden tüntetőt szívesen látnak a városban, ahol nem kell attól tartaniuk, hogy a szólásszabadsághoz fűződő jogaikat korlátozzák majd.

Larry Snelling, Chicago rendőrségének vezetője ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a hatóságok beavatkozhatnak, ha az események kicsúsznának a szervezők ellenőrzése alól. “Nem engedjük meg, hogy emberek ide jöjjenek, és szétrombolják a várost” – fogalmazott a héten a rendőri vezető.
A Demokrata Párt elnökjelölő konvenciója hétfőtől csütörtökig tart a Michigan-tó partján fekvő nagyvárosban. Kamala Harris elnökjelöltsége ugyan már két hete, egy előrehozott belső pártszavazáson eldőlt, de hivatalosan itt fogadja majd el a jelöltséget.

Az eseményen a várakozások szerint részt vesznek a párt prominens képviselői Barack Obama és Bill Clinton korábbi elnökök, valamint Hillary Clinton volt külügyminiszter és korábbi elnökjelölt. A tervek szerint ott lesz Joe Biden hivatalban lévő elnök is, aki július 20-án lépett vissza az elnökjelöltségtől, alelnökét ajánlva maga helyett.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.