Az egykori ellenzéki politikus özvegye szerint a Putyin-rezsim szánalmasan próbálja eltitkolni, hogy a férjét meggyilkolták.
Hat hónappal ezelőtt halt meg Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus egy szibériai büntetőtelepen. Az özvegye, Julija Navalnaja most kapta kézhez az orosz hatóságok hivatalos jelentését a férje haláláról.
Navalnaja egy videóban beszél a dokumenetumról, és azzal vádolja a nyomozókat, hogy nem adtak meggyőző magyarázatot Navalnij halálának okára. A háromoldalas dokumentumban csupán az áll, hogy Navalnij halálának nem volt “bűnügyi oka”, ezért a nyomozók ezért szerint nem indokolt az ügyben büntetőeljárást indítani.
„Amikor megláttam ezt a dokumentumot, nem hittem a szememnek” – mondja Navalnaja a videóban. “Ez egy újabb elég szánalmas kísérlet arra, hogy eltussolják, ami történt – gyilkosság”.
Navalnij bloggerként vált ismertté Oroszországban, és az évek során Vlagyimir Putyin legjelentősebb bírálója lett. 2020-ban túlélt egy idegméregtámadást, egy ideig Németországban kezelték, ahonnan 2021 elején visszatért Oroszországba. Ott letartóztatták és összesen 19 év börtönbüntetésre ítélték. Február 16-án Navalnij tisztázatlan körülmények között meghalt egy szibériai fogolytáborban.
A Navalnij csapata által a közösségi médiában közzétett dokumentumban halálát “betegségek kombinációjának” tulajdonítják az orosz hatóságok. Ahogy a Navalnijjal szorosan együttműködő bolgár oknyomozó újságíró, Christo Grozev fogalmazott,
“az oroszországi vizsgálóbizottság közzétette »törvényszéki megállapításait« Navalnij halálával kapcsolatban. Eszerint lényegében az összes ismert betegségben szenvedett, és szívritmuszavart okozó magas vérnyomásban halt meg”.
Navalnaja bejelentette, hogy ügyvédei kifogást nyújtanak be, és követelik az összes orvosi dokumentum átadását, valamint büntetőeljárás megindítását. Navalnij csapata emellett folytatja a saját nyomozását férje meggyilkolásának körülményeivel kapcsolatban.
Navalnij özvegye külföldről folytatja férje munkáját. Oroszországban elrendelték a letartóztatását. Navalnajáról itt írtunk bővebben:
(Spiegel)
Nyitóképünkön Alekszej Navalnij koporsóját viszik be az Isten Anyja Oltsd el bánatomat templomba temetésére, Moszkva Maryino kerületében 2024. március 1-jén.