Világ hvg.hu 2024. május. 27. 15:39

A litván külügyminiszter szerint Magyarország túl messzire ment, a tagállamoknak közösen kellene fellépniük a gáncsoskodása ellen

A napokban Litvánia mellett Olaszország és Észtország külügyminisztere is nyíltan adott hangot az elégedetlenségének.

Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter hétfőn bírálta Magyarországot, amiért rendszeresen akadályozza az Ukrajna támogatására szolgáló európai uniós intézkedéseket. Állítása szerint a magyar kormány eddig a vonatkozó határozatok 41 százalékával szemben lépett fel, s ezzel nagyon messzire ment, a helyzetre közös erővel kell megoldást találni.

Ahogy korábban a Politico cikke alapján megírtuk, magas rangú uniós tisztviselők tartanak attól, hogy nem fognak tudni újabb segítséget nyújtani Ukrajnának, miután Magyarország csaknem egy éve blokkolja az Ukrajnának a költségvetésen kívül, az Európai Békekeretből (European Peace Facility, EPF) küldött támogatást, és gyanítható, hogy annál a 6,6 milliárd eurós csomagnál sem lesz ez másként, amelyről éppen most tárgyalnak a tagállamok honvédelmi és külügyminiszterei.

Landsbergis arról is beszélt, hogy nem csak az Ukrajnának nyújtandó segélyről, illetve az ország uniós tagságról való tárgyalások megkezdésénél gáncsoskodik Magyarország, ugyanez a helyzet a Grúziáról és Örményországról szóló döntéseknél is.

A Reuters szerint a legtöbben nem nyilvánosan, hanem zárt ajtók mögött vagy nem hivatalos beszélgetésekben fogalmazzák meg a véleményüket Magyarország ellenállásáról, „kiszolgálva ezzel az orosz érdekeket”, de a napokban Litvánia mellett Olaszország és Észtország külügyminisztere is nyíltan adott hangot az elégedetlenségének.

„Minden alkalommal, amikor idejövünk, meg kell győznünk Magyarországot arról, hogy ne akadályozza a a fontos kezdeményezéseket” – mondta az észt külügyminiszter, Margus Tsahkna. Antonio Tajani olasz külügyminiszter az újságíróknak pedig arról beszélt, hogy ők is ellenzik a vétózást, és ideje továbblépni.

Egy, a nevét nem vállaló, magas rangú diplomata így fogalmazott: „Ami történik, az felháborító. Minden lépésnél azt látjuk, hogy a magyarok akadályozzák Ukrajnát abban, hogy harcoljon egy agresszor ellen”.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. február. 15. 19:30

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.