Világ hvg.hu 2024. március. 24. 14:38

Izrael hadműveletbe kezdett a Gázai övezet déli része ellen is, átlépte a 32 ezret a palesztin halottak száma

Több kórházban is razziáztak az izraeli katonák, szombaton 84 palesztin halhatott meg a Hamász által fenntartott egészségügyi minisztérium adatai szerint.

Vasárnap hajnalban újabb hadműveletet indított Hán-Júniszban, vagyis a Gázai övezet déli részén az izraeli hadsereg (IDF) és a Sin Bét belbiztonsági szolgálat. Az első információk szerint a támadásban a Hán-Júnisz nyugati részén lévő al-Amal negyedben lévő, a Hamászhoz köthető létesítményeket érte támadás. Az IDF hivatalos közleménye szerint a hadsereg vadászgépei mintegy negyven célpontra mértek csapást vasárnap. Ezek között vannak katonai épületek, alagutak, valamint hadicélokra használt, egyéb infrastrukturális létesítmények is.

A Reuters közben arról számolt be, hogy az IDF a hadművelet indulásával párhuzamosan ismét razziát tartott a Nasszer, valamint az Al-Amal kórházakban is. Utóbbi közelében a hírügynökség információi szerint egy buldózert is bevetettek. Nagyjából egy hónappal ezelőtt már mindkét létesítménybe behatoltak a katonák. Közben harcok folynak a Gázai övezet északi részén található al-Shifa kórház épületében is.

Az IDF korábban közölte, hogy gyanújuk szerint a Hamász terrorszervezet egy parancsnoki létesítménye lehet a kórház alatt. A kórházban és környékén a háború kezdete óta nagyjából 170 iszlamista fegyverest öltek meg, nyolcszáznál is több embert vettek ott őrizetbe. Közülük 480-at azzal vádolnak, hogy vagy a Hamásszal, vagy az övezetben szintén aktív Iszlám Dzsiháddal álltak kapcsolatban. A Hamász hónapok óta tagadja, hogy katonai infrastruktúrájukat a kórházak közelébe, vagy azok alá telepítették volna.

Időközben a palesztin halálos áldozatok száma átlépte a 32 ezret, a hivatalos, ám a Hamász által fenntartott egészségügyi adatok szerint a harcokban október hetedike óta 32 226 ember vesztette életét. A sérültek a minisztérium szerint már 74 518-an vannak. A Hamász szerint csupán szombaton 84 palesztint öltek meg az izraeli erők, és 106-ot sebesítettek meg a harcok során.  

(Címlapképünk archív, illusztráció.)

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.