Világ hvg.hu 2024. február. 06. 18:16

Újabb bíróság mondta ki: Trumpot nem illeti elnöki mentelmi jog

A volt elnökkel szemben négy eljárás folyik, a vádak szerint jogszerűtlenül próbálta megsemmisíteni a vereségét hozó 2020-as elnökválasztás eredményeit.

Biden nyert, Trump még küzd - amerikai elnökválasztás 2020
Friss cikkek a témában

Donald Trumpot nem illeti elnöki mentelmi jog, és vádat lehet emelni ellene a 2020-as választások eredményének megdöntésére irányuló szervezkedés vádjával – határozott egy amerikai fellebviteli bíróság (DC Circuit) a CNN szerint. A döntés kudarcot jelent Trump számára, ugyanis évek óta az elnöki mentelmi jogára hivatkozik több ellene folyó ügyben is.

„Nem fogadhatjuk el Donald Trump azon állítását, hogy egy elnöknek hatalmában áll olyan bűncselekményeket elkövetni, amelyek semlegesítenék a végrehajtó hatalom legalapvetőbb ellenőrzését: a választási eredmények elismerését és végrehajtását” – írta indoklásában a három bíróból álló fellebbviteli bírósági testület. Kimondták továbbá, hogy Trumpot ugyanúgy eljárás alá lehet vonni, mint bármelyik amerikai állampolgárt.

Steven Cheung, a Trump-kampány szóvivője nem sokkal a döntés után kiadott közleményében azt írta: a volt elnök „nem ért egyet a DC Circuit döntésével, és fellebbezni fog”. Hozzátette: „ha az elnökök nem kapnak mentelmi jogot, akkor minden jövőbeli elnököt, aki távozik a hivatalából, azonnal meg fogják vádolni az ellenfelei”.

Amennyiben Trump ügyvédei valóban fellebbezést nyújtanak be, az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé kerül, ahol a konzervatívok 6-3-as többséggel rendelkeznek.

Trumppal szemben négy eljárás folyik, a vádak szerint jogszerűtlenül próbálta megsemmisíteni a vereségét hozó 2020-as elnökválasztás eredményeit. A volt elnök ártatlannak vallotta magát minden vádpontban. Tavaly decemberben egy szövetségi bíró már kimondta, hogy nem illeti mentelmi jog.

Hirdetés