Világ hvg.hu 2023. december. 28. 07:20

Kim Dzsong Un gyorsított háborús előkészületekre szólította fel a pártját

Üzent ezzel Dél-Koreának, Japánnak és az Egyesült Államoknak is.

Kim Dzsong Un felszólította a Koreai Munkapártot, hogy gyorsítsa fel a háborús előkészületeket, ezzel együtt pedig az ország nukleáris programját is. Az észak-koreai vezető egy hete jelentette ki, hogy nem fél nukleáris támadást indítani, ha atomfegyverekkel provokálják, írja az AFP.

A nukleáris fegyvereken kívül a polgári védelmet is javítani szeretné, minderre szerinte azért van szükség, mert "példátlan a washingtoni konfrontáció". Észak-Korea folyamatos fegyvertesztelésére adott választ Dél-Korea, Japán és az Egyesült Államok, mikor fokozta a védelmi együttműködést, erre reagál a kijelentéssel Dzsong Un, a három ország lépését potenciális provokációnak minősítette.

Észak-Korea idén felküldött egy felderítő műholdat, alaptörvénybe rögzítette atomhatalmi státuszát, és tesztelte arzenáljában található legfejlettebb interkontinentális ballisztikus rakétát is.

A tavaly év végi pártgyűlésen Kim „az ország nukleáris arzenáljának exponenciális növelésére” szólította fel a pártot.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.