Világ hvg.hu 2023. augusztus. 30. 16:24

Alaposan megtolta a Trump-kampány szekerét az exelnök rabosítása

A rabosításról szóló kép után futott be az adományok csaknem fele.

Több mint 9,4 millió dollárt gyűjtött össze Donald Trump kampánystábja csak azóta, hogy az amerikai exelnököt a múlt héten a Georgia állambeli Fulton megyében bűnügyi nyilvántartásba vették, majd a börtönfotót Trump nyilvánosságra hozta – tudta meg a Fox News.

A portál szerint ezzel Trump adománygyűjtő akciójának augusztusi bevételei átlépték a 20 millió dollárt.

Donald Trumpot múlt csütörtökön rabosították, de 20 perccel később kétszázezer dolláros óvadék fejében szabadon is engedték. A volt elnök 2024-es választásra készülő kampánycsapata a rabosítást követően az elhíresült börtönfotóval "díszített" pólókat, bögréket, posztereket és egyebeket elkezdett árulni, csak ebből 3 millió dolláros bevételhez jutottak. A Fox News úgy értesült, az összes pénzt politikai és kampánytevékenységre "különítették el", és nem jogi költségek fedezésére fordítják.

Trump ügye a jövő héten folytatódik, szerdára ugyanis beidézték a bíróságra vádlott-társaival együtt. A volt elnököt és társait azzal vádolja Georgia állam Fulton megyéjének kerületi ügyésze, hogy bűnszervezetben próbálták megváltoztatni a 2020-as elnökválasztás eredményét az államban, amikor a többi között az eredmények többszöri felülvizsgálatát próbálták elérni csalások megalapozott gyanújára hivatkozva. A szövetségi vádak szerint az elnökválasztás után az akkor hivatalban lévő elnök próbálta akadályozni a hatalomátadást utódjának.

A CBS News közben úgy tudja, Trump fontolgatja, hogy kihagyja a szeptember 6-i tárgyalási időpontot, amit az állami törvények lehetővé tesznek, és írásban nyújtja be védőbeszédét.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.