Világ hvg.hu 2023. április. 23. 19:55

Egyre több ország menekíti ki diplomatáit Szudánból

A harcok komoly kihívást jelentenek a külföldi állampolgárok mentésében.

Az Egyesült Államok után Nagy-Britannia és Franciaország is hadseregének különleges feladatokra képzett alakulatával menekítette ki Kartúmban állomásozó diplomatáit és állampolgárait, utóbbiak között olyan is akadt, akit lőtt sebbel vittek a katonai repülőtérre – számolt be a New York Times.

A háborús helyzet miatt több ország együttes erőfeszítésekkel próbálja evakuálni polgárait, Belgium és Hollandia például közösen egy meg nem nevezett biztonságos helyre viszi diplomatáit, valamint Németország is megkezdte a menekítést. Bizonyos államok még csak tervezik a mentőakciókat, Svédország, India, Kanada, Görögország is készenlétben áll, Kína és Törökország pedig arra kérte állampolgárait, jelentkezzenek a követségeiken.

Szijjártó Péter vasárnap elmondta, eddig tizennégy magyart menekítettek ki és további tizenöt Szudánban tartózkodó emberről van tudomásuk. Szombati bejegyzése alapján több evakuációs művelet is szerveződik, vasárnap pedig bejelentette, a Törökországgal, Franciaországgal és az ENSZ-szel folytatott együttműködésünknek köszönthetően hét magyar állampolgár tart biztonságos helyre, nyolc fő esetében pedig továbbra is keresik a biztonságos megoldást.

A szudáni hadsereg szombaton jelezte, zajlanak az egyeztetések a külföldiek összehangolt kimenekítéséről, magyar részről pedig a Terrorelhárítási Központ írta, hogy felkészültek és készen állnak arra, hogy a fegyveres konfliktusban Kartúmban rekedt magyar állampolgárok kimenekítését megkezdjék.

Szudánban második hete zajlanak fegyveres összecsapások a hadsereg és a Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) nevű félkatonai milícia között, miután megrekedtek a tárgyalások arról, hogy miként integrálják a hadsereg soraiba a félkatonai szervezetet. Az összecsapásoknak már több száz halálos áldozata van.

A harcok továbbra is a fővárosban, Kartúmban, illetve a nyugati régióban található Darfúrban a legintenzívebbek, a pénteki, a ramadán böjti hónapot lezáró ünnepre meghirdetett háromnapos tűzszünet pedig gyakorlatilag azonnal összeomlott.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor 2025. március. 25. 13:38

Ami a „zebragate” mögött van: 49 évet ment vissza az időben a Fidesz, hogy Magyar Péter félreállítására jogalapot találjon

Plusz vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget vezetne be a Fidesz, hogy szigorúbban elszámoltassa a magyar EP-képviselőket. A szabálysértőtől elvehetik a mandátumát. Ehhez egy 1976-os európai tanácsi határozatot porolt le a Fidesz, és így a Tisza elnökét is „hazahívhatják”, sőt akár Magyar Péter 2026-os választási szereplését is akadályozhatják.