Világ hvg.hu 2023. március. 31. 17:57

Jövő kedden hallgatja meg Donald Trumpot a bíróság

A volt elnöknek egy pornószínésznek fizetett hallgatási pénz miatt kell bíróság elé állnia.

A jövő kedden, helyi idő szerint délután negyed háromkor hallgatja meg a bíróság Donald Trump volt amerikai elnököt a New York-i büntetőbíróságon, akinek a CNN szerint több mint 30, üzleti csalással kapcsolatos váddal kell szembenéznie. A vádiratot titkosították, ezért azt, hogy pontosan mivel vádolják a politikust, egyelőre nem lehet tudni. Kedd előtt várhatóan nem is lesz megismerhető a tartalma.

Trump még elnök volt, amikor nyomozni kezdett ellene a manhattani kerületi ügyészi hivatal, mert a 2016-os elnökválasztás kampány finisében 130 ezer dollárt fizetett egy pornószínésznek, hogy elhallgattassa. A nő azzal akart a nyilvánosság elé állni, hogy lefeküdt vele, ő tagadta, hogy viszonyuk lett volna.

A manhattani speciális esküdtszék (az úgynevezett „grand jury”) csütörtökön döntött úgy, hogy van elegendő bizonyíték ahhoz, hogy vádat lehessen emelni Donald Trump ellen.

Trump korábban arról beszélt, hogy bilincsben akar megjelenni a bíróságon, az ügyvédje azonban most azt közölte, hogy nem lesz rajta bilincs. Joe Tacopina az ABC Newsnak nyilatkozott arról, hogy a várakozásai szerint hogyan zajlik majd az esemény: „Az ügyészek nyilván a lehetséges legnagyobb publicitást próbálják majd elérni és meg is kapják, de az elnököt nem fogják megbilincselni.”

Az ügyvéd azt is közölte, hogy Trump ártatlannak fogja vallani magát, és vádalkut sem fog elfogadni. Nem tudja – tette hozzá –, hogy tárgyalásig jut-e az ügy, ugyanis a volt elnök jogi csapata azt indítványozza majd, hogy ejtsék a vádakat.

(via BBC)

A legnehezebben bizonyítható ügyben emeltek vádat Trump ellen

Most még nehezen megjósolható hatású bombaként robbant csütörtökön, hogy New Yorkban vádat emeltek Donald Trump ellen. Volt amerikai elnökkel soha nem esett meg ilyen csúfság, ami a jogi csata mellett olyan politikai vihart kelthet, amely teljesen átírja a forgatókönyvet 2024-es elnökválasztásra. Ahol Trump még akkor is indulhat, ha esetleg elítélnék.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.