Világ hvg.hu 2023. március. 25. 21:22

Erdogan vereségét jósolják a felmérések, kihívója 11 százalékkal győzheti le

Húsz év után van először komoly kihívója a török elnöknek: úgy fest, hogy a baloldali versenytársa 53 százalékkal verné 42 ellenében. A török választásokat május 14-én tartják.

Már az elnökválasztás első fordulójában legyőzné Recep Tayyip Erdogan jelenlegi török elnököt baloldali kihívója, Kemal Kilicdaroglu egy március közepén készült közvélemény-kutatás szerint – írja a Telex. A ORC felmérése továbbá azt mutatja, hogy az ellenzéki Nemzeti Szövetség pártjai 44, míg a kormánypárti Népi Szövetség csak 34 százalékot kapna a választásokon.

Erdogan kritikusai szerint a 2010-es évek óta egyre autoriterebb eszközökkel építette ki uralmát. Ebbe különböző módokon a neki nem tetsző eredményű helyi választások megismételtetése, ellenzéki politikusok börtönbe zárása, és pártok ellehetetlenítése is belefért. Így Kilicdaroglu májusi győzelme egy korszak végét jelentené.

Kilicdaroglu a legnagyobb ellenzéki erő, a balközép Köztársasági Néppárt (CHP) vezetője, így az elejétől logikus volt, hogy a legkülönfélébb ideológiájú pártokból álló szövetség őt indítsa. A török elnök kihívójáról és a közelgő választásokról itt írtunk részletesebben:

Törökország Gandhijával nyugalmat kínál az autokrata Erdogannal szemben az ellenzék

Győzhet-e a török ellenzéki összefogás közös jelöltje, az unalmasnak tartott, veterán Kemal Kilicdaroglu a húsz éve hatalmon lévő, ravasz Tayyip Erdogannal szemben? Lehet, hogy a kurdok voksai döntenek.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.