Világ hvg.hu 2023. február. 15. 11:30

Távozik posztjáról a skót miniszterelnök

Nicola Sturgeon 2014 óta vezeti az országot.

Szerdán jelentette be lemondását Nicola Sturgeon, Skócia miniszterelnöke, aki rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze Edinburgban – számolt be a BBC. A politikus Skócia történelmének eddigi leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke, most azonban úgy látja, "a skót függetlenség kivívásához olyan vezetőre van szükség, aki nála alkalmasabb a társadalmi ellentétek áthidalására". Hozzátette, utódja hivatalba lépéséig tisztségében marad és felkérte felkérte pártja, a Skót Nemzeti Párt (SNP) illetékes bizottságát az új vezető megválasztásának előkészítésére és lebonyolítására.

Sturgeont 2014 őszén azután választották meg az SNP elnökének, majd nem sokkal később kormányfőnek is, hogy elődje, Alex Salmond lemondásra kényszerült a függetlenségi népszavazás elvesztése miatt. Sturgeon azóta is Skócia függetlenedésért dolgozott, 2023-ban újabb népszavazást tartott volna, ám ezt az Egyesült Királyság aktívan próbálta akadályozni.

Erre a skót vezető azt mondta, sem Boris Johnson miniszterelnöknek, sem senki másnak nincs demokratikus joga, hogy ezt blokkolja. Sturgeon mögött megvolt a parlamenti többség ahhoz, hogy kiírják a népszavazást, aminek sikere esetén az Európai Unióba is vissza tervezett lépni – Skócia ugyanis a Brexit keretében elbukta tagságát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.