Közel egy héttel a földrengések után a mentőcsapatok még mindig találtak túlélőket.
Egy héttel a törökországi földrengések után élve találtak meg egy nőt a Reuters beszámolója szerint. A hírügynökség azt írta, hogy a negyvenéves Sibel Kayát Gaziantep tartományban mentették meg, a nő közel 170 órát töltött a romok alatt.
Nem Sibel Kaya az egyetlen, akit közel egy héttel a rengések után találnak meg a romok alatt: az orosz, kirgiz és fehérorosz mentőcsapatok vasárnap egy négyórás művelet keretében emeltek ki egy férfit a föld alól.
Törökországban a földrengések által sújtott területeken egyre több a rablás is. A Reuters azt írja, hogy Recep Tayyip Erdogan elnök szigorú fellépést ígért a fosztogatók ellen. Antakyában – ahol a magyar HUNOR mentőcsapat is dolgozott – olyan súlyos a helyzet, hogy a helyi boltosok kiürítették üzleteiket, hogy ne legyen mit ellopni onnan.
A Törökországot és Szíriát sújtó földrengések áldozatainak száma hétfőre elérte a 34 ezret. Törökországban 29 605 ember életét követelte a katasztrófa, Szíriában a megerősített halálos áldozatok száma pedig 4574.
Több mint 34 ezren haltak már bele a törökországi és a szíriai földrengésekbe
Törökországban 29 605, míg Szíriában 4574 a halálos áldozatok száma.
(Címlapképünk illusztráció.)