Világ MTI 2022. december. 18. 08:34

Két ballisztikus rakétát lőtt Észak-Korea a Japán-tengerbe

Phenjan azt követően hajtott végre rakétatesztet, hogy Japán bejelentette haderejének növelését.

Észak-Korea két ballisztikus rakétát lőtt ki a Japán-tenger irányába vasárnap - közölték a japán és a dél-koreai hatóságok. A japán védelmi minisztérium szerint a rakéták 500 kilométert tettek meg, és legfeljebb 550 kilométeres magasságba emelkedtek, majd Japán különleges gazdasági övezetén kívül a tengerbe csapódtak.

Az incidenst követően Japán pekingi nagykövetségén keresztül tiltakozott Phenjannál - jegyezte meg Ino Tosiro, a védelmi miniszter helyettese.

Japán pénteken bejelentette, hogy megkétszerezi a hadsereg fejlesztésére szánt kiadásokat a következő öt évben, azzal a céllal, hogy a hadsereg megelőző csapások végrehajtására is képessé váljon. Tokió szerint Phenjan katonai tevékenysége közvetlen fenyegetést jelent Japánra nézve.

Az MTI emlékeztet, a nemzetközi szankciók ellenére Phenjan idén példátlanul sok rakétatesztet hajtott végre, és kilőtt egy interkontinentális ballisztikus rakétát, amellyel állítólag az Egyesült Államok területét is képes elérni.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.