Világ hvg.hu 2022. november. 16. 12:05

Kína is elfordul Oroszországtól – olvassák ki a szakértők a G20-nyilatkozatból

Ugyan teljes egység nincs a G20-országok között, jelentős áttörésről beszélnek a csúcstalálkozó után.

Nem jutottak teljes egyezségre a G20-államok vezetői a csúcstalálkozójukon, de ez nem meglepő, hiszen Oroszország is a csoport tagja. Így aztán a csúcstalálkozó zárónyilatkozatát ezúttal nem egyhangúan fogadták el, csak azt írták benne, hogy a legtöbb ország egyetért vele. De a nemzetközi diplomácia szakértői szerint így is nagy jelentőségű, ami történt.

Az egyik legfontosabb részlet az, hogy egy ENSZ-nyilatkozatra hivatkoznak, amely „a leghatározottabban elítéli Oroszország Ukrajna elleni agresszióját, és az orosz csapatok teljes és feltétel nélküli kivonulását” kérte.

Az persze egy dolog, hogy mi van a leírt szövegekben. John Kirton, a G20 Kutatócsoport alapítója azt mondta a BBC-nek: az igazán fontos fejlemény az elmúlt napok történéseiben és a zárónyilatkozat többségi elfogadásában az, hogy úgy tűnik, most már Kína is kihátrált Oroszország mögül. Nemhogy feltétel nélküli barátság nincsen, hanem semmilyen barátságról nincs már szó, ezért szerinte nyugodtan lehet jelentős áttörésnek nevezni, ami most történt.

Az orosz–ukrán háború összes szerdai hírét itt olvashatják.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.