Világ hvg.hu 2022. augusztus. 10. 12:53

Vége a Tajvan körüli kínai hadgyakorlatnak, de Peking folyamatos járőrözésre készül

Kína nem mondott le a szigetről, de minden jel szerint nem is most fogja lerohanni.

Befejezte Tajvan melletti hadgyakorlatát a kínai hadsereg, azonban jelenlétüknek így sincs vége a térségben: a sziget körül folyamatosan kínai járőrök fognak cirkálni – jelentette be a Bloomberg beszámolója szerint Kína hadserege.

Kína azt követően kezdett nagyszabású hadgyakorlatba, hogy az amerikai képviselőház elnöke, Nancy Pelosi a Kína által magáénak akart Tajvanra látogatott, és kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem fogja magára hagyni a szigetet. Kína a hadgyakorlat mellett szankciókat is kivetett Pelosira.

A hadgyakorlat során Kína több rakétát is átlőtt Tajvan fölött, a hadgyakorlat mérete miatt pedig Tajvan attól tartott, hogy Kína orosz mintára, gyakorlatot imitálva készít elő egy inváziót a sziget ellen, ami akár közvetlen konfrontációhoz is vezethet az Egyesült Államokkal.

Összefoglalónkat Pelosi látogatásának jelentőségéről ide kattintva olvashatják el:

Miért olyan fontos Tajvan a nagyhatalmak játékában?

Kizárt, hogy Nancy Pelosi tajvani látogatása ne lett volna összhangban a Fehér Ház stratégiájával, Washington nagyon is tudatosan kezdte el provokálni azt a Kínát, amely ugyanolyan nagyhatalom akar lenni, mint az Egyesült Államok. Az amerikaiak valószínűleg arra számítanak, hogy Kína nem erőszakkal válaszol a szimbolikus, de barátságtalan lépésre, ami viszont a kínai pártfőtitkár pozícióját gyengíti.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. február. 15. 19:30

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.