Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Kizárt, hogy Nancy Pelosi tajvani látogatása ne lett volna összhangban a Fehér Ház stratégiájával, Washington nagyon is tudatosan kezdte el provokálni azt a Kínát, amely ugyanolyan nagyhatalom akar lenni, mint az Egyesült Államok. Az amerikaiak valószínűleg arra számítanak, hogy Kína nem erőszakkal válaszol a szimbolikus, de barátságtalan lépésre, ami viszont a kínai pártfőtitkár pozícióját gyengíti. Ami Tajvan körül történik, az a klasszikus példája annak, hogy két nagyhatalom egymás izmait méregeti. Csakhogy ez a fajta erőfitogtatás veszélyes játék.
"Negyvenhárom évvel ezelőtt az USA megígérte, hogy mindig Tajvan mellett lesz. Kitartunk az elkötelezettségünk mellett” - ezekkel a szavakkal nyugtatta meg a tajvaniakat a tajvani elnök irodájában Nancy Pelosi, az Egyesült Államok képviselőházának elnöke. Csakhogy éppen Pelosi látogatása az, ami miatt a világ és valószínűleg a tajvaniak egy jelentős része is nyugtalanná vált. Olyannyira, hogy vannak, akik egy vészesen közeledő válságot vizionálnak.
Kína a látogatásra válaszul csütörtökön és vasárnap éles lőszerekkel hadgyakorlatozik Tajvan szigete körül. A tajvani védelmi minisztérium szerint mindez felér egy tengeri és légi blokáddal. Hasonló feszült helyzetre 25 éve nem volt példa, akkor válaszul az Egyesült Államok akkori elnöke, Bill Clinton csapatösszevonást rendelt el. Akkor nem eszkalálódott a konfliktus.
Tajvan kérdése néhány hónapja lett újra téma a nemzetközi politikával foglalkozók körében. Miután ugyanis az oroszok megtámadták Ukrajnát, sokan azt gondolták, hogy az oroszokkal jó kapcsolatokat ápoló kínaiak is vérszemet kapnak és tudván, hogy az USA Ukrajnával lesz elfoglalva, lerohanják a szakadárnak tartott Tajvant. Azt a szigetet, amely a kínai vezetés szemében szinte ugyanolyan, mint az oroszoknak Ukrajna. Ahogy az orosz vezetés Oroszország részének tekinti Ukrajnát, úgy Peking is annak véli Tajvant, mi több, el is várja a nemzetközi közösségtől, hogy Tajvant tekintse Kína részének.
És itt jönnek képbe az amerikaiak, akik ellentmondásos, de mégis egy irányba mutató külpolitikát folytatnak ebben az ügyben: egyrészt Washington ragaszkodik az “egy Kína” politikához, ami azt jelenti, hogy egyetlen kínai kormányt ismer el, Pekinget, a hivatalos diplomáciai kapcsolatait is ez utóbbival, nem pedig Tajpejjel tartja fent. Másrészt viszont Washington ígéretet tett arra is, hogy Tajvant védelmi fegyverekkel látja el. Ráadásul már javában dúlt az orosz-ukrán háború, amikor májusban Joe Biden amerikai elnök arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államok megvédi-e katonailag Tajvant, igennel felelt. Nem sokkal később a Fehér Ház ugyan gyorsan tisztázta, hogy az USA Tajvannal kapcsolatos álláspontja nem változott, és megismételte az "egy Kína" politika melletti elkötelezettségét, de ez inkább csak erősítette a homályos, ellentmondásos képet.
Pedig Kínában most egyáltalán nincs napirenden a Tajvan-ügy, ennek pedig belpolitikai oka is vannak - magyarázta a hvg.hu-nak Salát Gergely sinológus, a Külügyi-és Külgazdasági Intézet munkatársa. Salát szerint a kínai politikai elitet már az orosz-ukrán háború kirobbanásakor is az ősszel esedékes pártkongresszus kötötte le, merthogy az esemény történelminek ígérkezik: az íratlan szabályok ellenére ugyanis a kínai pártfőtitkárt, Hszi Csin-pinget valószínűleg ezen a kongresszuson újraválasztják. “Egy ilyen helyzetben a kínai vezetésnek nagyon nem hiányzik egy külső konfliktus. Most minden elvtárs azzal van elfoglalva, hogy hogyan csinálja ki a többi elvtársat. Viszont vannak olyan vörös vonalak, amelyeket még ilyen belső problémák esetén sem hagyhatnak átlépni a tajvaniak vagy az amerikaiak számára. Éppen ezért gondolom úgy, hogy bele lehet a kínaiakat kényszeríteni egy olyan helyzetben, amikor azt mondják, hogy ezt már nem tűrik” - véli Salát Gergely. Ennek pedig az az oka, hogy Kínában van egy erőteljesen nacionalista mag a közvéleményben, amely semmiféle politikai erőnek vagy politikusnak nem engedné meg, hogy amerikaiaknak vagy tajvaniaknak valamilyen engedményt adjon. Salát szerint ezért sem maradhatott retorzió nélkül az amerikai politikus látogatása, sőt, még az is benne van a pakliban, hogy éppen a látogatás miatt eszkalálódhat a konfliktus.
Pelosi látogatására egyébként a kínaiak már léptek is. Bejelentették, hogy nem exportálnak homokot Tajvanra. “Ez ugyan viccesnek tűnhet, de egyáltalán nem az, mivel Tajvan a világ legnagyobb mikrochip gyártója, márpedig a félvezetők gyártásához nélkülözhetetlen a homok. Ez tehát egy komoly érvágás lehet Tajvannak” - mondta a szakértő, emlékeztetve arra, hogy azok a kereskedelmi szankciók, amelyek még a Trump-érában születtek Amerika és Kína között, a mai napig érvényben vannak. Azt, hogy egy ilyen feszült helyzetben miért ment el Pelosi Tajvanra, legfeljebb csak találgatni lehet. Elképzelhető, hogy Washington így akarja a térségben hadgyakorlatozó Peking reakcióját tesztelni. Kína a kereskedelmi szankciók mellett fokozta a katonai jelenlétét a térségben, de ugyanezt tette az Egyesült Államok is.
Washington gyakorlatilag tudatosan provokálja Pekinget - így értékeli a legfrissebb fejleményeket Eszterhai Viktor, a Magyar Külügyi-és Külgazdasági Intézet vezető kutatója. Szerinte Pelosi látogatásával az USA egyértelműen felrúgta azt a megállapodást, amit az amerikaiak még 1972-ben kötöttek a kínaiakkal, és egyúttal az "egy Kína" elvet is. A kutató szerint kizárt, hogy Pelosi látogatása ne lett volna egyeztetve a Fehér Házzal, tehát a kínaiak észrevétele, miszerint az amerikai lépés provokáció, voltaképpen jogos. Eszterhai szerint az egyébként szimbolikus, de a kínai vezetés számára fájdalmas lépéssel az amerikaiak tesztelni akarják Kínát, egyúttal nehéz helyzetbe hozzák a kínai pártfőtitkár is, ami összefüggésben áll a tervezett őszi pártkongresszussal.
Kína Oroszországgal ellentétben nem egyszemélyes vezetésű hatalom, hanem erős belső politikai versengés van a pártelitben. Ha Kína nem reagál érdemben az amerikai provokációra, akkor az politikailag Hszi Csin-pinget hozhatja kellemetlen helyzetbe, őt gyengíthetik ezzel. Hszi Csin-ping ugyanis egy évtizede azt képviseli, hogy Kína visszatért a nagyhatalmak közé és nem tűri a Nyugat megalázását.
Ez persze nem jelenti azt, hogy ez a stratégia csak jól sülhet el, hiszen ha Hszi Csin-ping esetleg megbukik, mert tehetetlen az amerikaiakkal szemben, akkor helyette akár jöhet egy nála radikálisabb, agresszívabb külpolitikát képviselő és ezért a békére veszélyesebb vezető is. Stratégiai szempontból ugyanakkor az amerikaiak lépése is érthető, mert miközben Kína látványosan nagyhatalmi babérokra pályázik, az Egyesült Államoknak bizonyítani kell a helyi szövetségesei felé, hogy megvédi őket. Ez azonban veszélyes játék.
És hogy miért fontos Tajvan a nagyhatalmak játékában? Geopolitikai szempontból Kelet-Ázsia kétpólusú: az USA a domináns tengeri hatalom, Kína pedig a domináns kontinentális hatalom. Tajvan viszont éppen a két szféra között helyezkedik el. Ebből pedig az következik, hogy az a nagyhatalom, amelyik Tajvan fölött ellenőrzést gyakorol, előnyre tesz szert a másik nagyhatalommal szemben. Éppen emiatt van az, hogy az Egyesült Államok számára Tajvan gazdasági és stratégiai szempontból is jóval fontosabb, mint Ukrajna. (És ez az oka annak is, hogy Japán sem szeretné, ha Kína bekebelezné Tajvant, merthogy a tajvani szoros a japán energiaszállítás biztonsága szempontjából kulcsfontosságú.)
Bár mostanában nem véletlenül hasonlítgatják össze az Oroszországnak oly fontos Ukrajnát a kínaiaknak fontos Tajvannal, bőven akadnak különbségek a két ország között - ezeket a The Diplomat egyik szerzője mutatta be:
- míg Moszkva úgy érezte, hogy a NATO keleti terjeszkedése miatt sürgősen lépnie kell Ukrajna ügyében (kerül, amibe kerül), addig Peking stratégiai prioritása továbbra is a Kína gazdasági növekedését elősegítő békés környezet fenntartása. Vagy másképpen: Kínának hosszabb távú történelmi küldetése van, ezért nem kell kapkodnia.
- Kizárólag az etnikai összetétel alapján feltételezhetnénk, hogy Kína számára könnyebb lenne egyesülni Tajvannal, mint Oroszországnak ukrán területeket megszerezni, de a valóságban a kilencvenes évektől erősödött a tajvani identitás. (Mellékszál, de ezt éppen a kínai vezetés érte el azzal, hogy már a nyolcvanas évek végétől buzgón támogatja a tajvaniakkal való kulturális, társadalmi és rokoni kapcsolatokat. Csakhogy emiatt nem a kínai identitás, hanem a tajvani identitás erősödött meg.)
- Gazdaságilag Tajvan GDP-je több mint háromszorosa Ukrajna GDP-jének. Tajvan informatikai központként, különösen jelentős chipgyártóként technológiailag sokkal fontosabb a régióban és a világon, mint Ukrajna.
- Ukrajna esetében az amerikai kormány világossá tette, hogy nem fog közvetlenül bekapcsolódni a harcba. A tajvani kérdésben egészen más a kép.
Azt, hogy Amerikának fontosabb Tajvan, mint Ukrajna, az is bizonyítja, hogy utóbbinak nem, a tajvaniaknak viszont az értésére adta, hogy egy agresszió esetén katonailag beavatkozna. Igaz, az ellentmondásos amerikai nyilatkozatoknak és ködös diplomáciai üzeneteknek valójában lehet egy elrettentő funkciója is, ami a status quo fenntartását segítik.
Ez a homályosság eddig hatékonyan visszatartotta Kínát attól, hogy erőszakot alkalmazzon az egyesítés érdekében, mind pedig Tajvant attól, hogy hivatalosan kikiáltsa függetlenségét. És valójában ez a “se nem független, se nem kínai” állapot az, amit a tajvaniak többsége is támogat. A legtöbb tajvani ugyanis sem a teljes függetlenséget, sem a Kínával való egyesülést nem szeretné, inkább a status quo megőrzését tartaná jónak. Azaz ne történjen előrelépés sem a függetlenség, sem az egyesülés irányába. Csakhogy a Pelosi-látogatás ezt a “ködös egyensúlyt” veszélyezteti. Az más kérdés, hogy Washington szerint Pelosi látogatása a Fehér Háznak sem tetszett, hiszen eleve rossz ötletnek tartotta azt. Sőt, maga Pelosi is arról beszélt Tajpejben, hogy Washington tiszteletben tartja a Kínai Népköztársaság “egy Kína” politikáját, ugyanakkor ma szolidárisabbak Tajvannal, mint valaha.
