Világ MTI 2022. július. 04. 22:25

Olaszországi gleccseromlás: megvannak a magyar rendszámú autók tulajdonosai

Az olasz hatóságok nem tudnak magyar áldozatról vagy sérültről az észak-olaszországi gleccseromlás helyszínén a külügyi szóvivő tájékoztatása szerint.

A magyar külképviseletek folyamatosan kapcsolatban vannak az olasz hatóságokkal, amelyek továbbra sem tudnak magyar áldozatokról vagy sérültekről a Marmolada lejtőin történt jégcsuszamlás nyomán. Emellett sem a milánói főkonzulátusra, sem a római nagykövetségre nem érkezett bejelentés eltűnt magyar állampolgárról – közölte a külügyi szóvivő az MTI-vel.

Paczolay Máté emlékeztetett, hogy a délután folyamán az olasz hatóságok felhívták a figyelmet egy üresen álló magyar személygépkocsira, amelyet a katasztrófa helyszínéhez közel található parkolóban hagytak. Elmondása szerint a bejelentés követően felvették a kapcsolatot a gépjármű tulajdonosával. Két személygépkocsiról és egy nyolctagú magyar csoportról volt szó, amely a jégcsuszamlás alatt a Marmolada hegy gerincén tartózkodott 3300 méteren. Az omlást követően a csapatot helikopterrel hozták le az olasz hatóságok a hegyről, valamennyien jól vannak, és az autókkal együtt már hazatértek Magyarországra.

A külképviseletek továbbra is folyamatosan kapcsolatban vannak az olasz katasztrófavédelemmel, és szorosan nyomon követik az eseményeket – hangsúlyozta Paczolay Máté.

A Dolomitokban történt jégcsuszamlásban legalább heten életüket vesztették, az eltűntek után továbbra is kutatnak.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?