Világ MTI / hvg.hu 2022. június. 16. 13:51

Mostantól szabadon járhat Ronald Reagan egykori merénylője

John Hinckley egy koncerttel tervezi megünnepelni, hogy újra szabad ember.

Feloldotta a bíróság helyi idő szerint szerdán John Hinckley, Ronald Reagan egykori amerikai elnök merénylője bírósági felügyeletét, amivel Hinckley teljesen visszanyerte szabadságát.

Hinckley 1981-ben hat lövést adott le Reaganre Washingtonban, miközben az elnök egy beszéde után az autója felé tartott. Mind a hat lövés célt tévesztett, de az egyik lövedék gellert kapott és életveszélyesen megsebesítette az elnököt. Reagan elnöki szóvivője egész életére lebénult a merénylet következtében. Sőt, 2014-es halálakor az orvosszakértő azt állapította meg, hogy gyilkosság áldozata lett, mert halálát az 1981-ben leadott lövés okozta. Hinckley-t a bíróság nem beszámíthatónak nyilvánította, ezért nem került börtönbe, de évtizedeket töltött elmegyógyintézetben.

41 év, 2 két hónap és 15 nap után VÉGRE SZABADSÁG!”

– írta Hinckley a Twitteren.

Az utóbbi hat évet Virginiában töltötte bírósági és pszichológiai felügyelet alatt. A nyolcvanas évek közepétől állapota folyamatosan javult. Hinckley az ügyvédjén keresztül tavaly nyilatkozatot adott ki, melyben bocsánatot kért, és kijelentette, hogy nagyon bánja, amit tett. Minden korlátozás feloldását tavaly szeptemberben helyezték kilátásba azzal a feltétellel, ha elmeállapota továbbra is stabil marad. 2016 óta édesanyjával élt, aki tavaly halt meg. Jelenleg egy egyszobás lakásban lakik a macskájával, Theóval.

A most 67 éves egykori merénylő eddig teljesen el volt tiltva az alkohol- és droghasználattól, és semmilyen formában nem léphetett kapcsolatba sem áldozataival, sem Jodie Foster színésznővel, akit az 1980-as években megszállottan imádott és zaklatott is, és akire a merénylet elkövetésével kapcsolatban is hivatkozott.

Hinckley időközben amatőr gitáros-énekesként mutatkozott be, magaviselete jó volt. A Twitteren és a YouTube-on több mint 30 ezer követőre tette szert, és teljes szabadulását is koncerttel kívánja megünnepelni.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.