Világ MTI 2022. május. 14. 14:12

Olaf Scholz: Putyin őrült elképzelése miatt hatalmas árat fizet Oroszország

A német kancellár úgy látja, nem látszik változni az orosz elnök hozzáállása, akivel több mint egy órán át tárgyalt telefonon pénteken.

Háború Ukrajnában
Friss cikkek a témában

Olaf Scholz német kancellár nem észlel semmilyen változást Vlagyimir Putyin orosz elnök hozzáállásában az Ukrajna ellen indított háborúhoz, amely szerinte „esztelen” és „az egész világnak árt”. Erről Scholz egy szombaton megjelent interjúban beszélt. Állítását arra alapozta, hogy pénteken több mint egy órán át telefonon tárgyalt Putyinnal. Előtte hat hete beszéltek.

A kancellár szerint egyértelmű, hogy Oroszország az elmúlt 11 hétben nem érte el semmilyen deklarált célját, amelyek egyike volt, hogy Ukrajnából az Oroszország és a terjeszkedő NATO közötti ütközőövezetet csináljon. Sőt szerinte éppen ellenkezőleg:

a háború új életet lehelt a nyugati védelmi szövetségbe.

„A NATO nem visszahúzódott, hanem megerősítette erőit a keleti szárnyán, és a szövetség még erősebb lesz, miután Finnország és Svédország csatlakozik hozzá” - jelentette ki Scholz a t-online című hírportálnak nyilatkozva.

Az orosz hadsereg jelentős veszteségeket szenvedett már el ebben a háborúban, sokkal többet, mint a Szovjetunió az egy évtizedig tartó afganisztáni hadjáratában - mondta a kancellár. Putyinnak fel kellene ismernie, hogy ebből a helyzetből csak úgy kerülhet ki Oroszország, ha megállapodik Ukrajnával, viszont a béke feltételeit nem diktálhatja - tette hozzá. Scholz fogadkozott, hogy Németország nem áll le Oroszország büntetésével a háború miatt a szankciók révén, és hogy a berlini kormány továbbra is támogatni fogja az Ukrajnának történő fegyverszállításokat.

„Putyin azon őrült elképzeléséért, hogy kiterjeszti az orosz birodalmat, az egész világ, benne Oroszország óriási árat fizet most” - hangsúlyozta, emlékeztetve például a globális gabonahiányra, amely különösen a fejlődő országokat sújtja. „Azokban az országokban az éhínség elkerülése a tét, nem pusztán az, mint ami nálunk, hogy van-e elég napraforgóolaj az élelmiszeráruházak polcain” - mondta.

Folyamatos tudósításunkat az orosz-ukrán háborúról itt követheti.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.