Világ hvg.hu 2022. március. 29. 15:44

Sokba kerül a Downing Street-i bulibotrány a résztvevőknek

Megbírságolják a Downing Streeten rendezett kertipartik résztvevőit, és az ügynek még nincs vége: folytatódik a vizsgálat a járványügyi szabályozások ellenére megrendezett összejövetelek miatt.

2020 májusában tartották az első bulit a miniszterelnöki hivatal kertjében, amelyen maga Boris Johnson is részt vett. A tavaly decemberben kitört botrány során több hasonló eseményről kerültek nyilvánosságra információk, legalább három esetben a brit miniszterelnök is érintett.

Mindegyik találkozót olyankor tartották, amikor Nagy-Britanniában még szigorú járványügyi korlátozások voltak érvényben, amelyek szerint ezeket nem lehetett volna megrendezni. A Downing Streeten két karácsonyi bulit is tartottak, és kiszivárgott olyan e-mail is, amely a résztvevőket arra szólította fel, hozzanak maguknak alkoholt. Valószínűleg a kitört botrány hatására az elmúlt hónapokban a miniszterelnöki hivatal több tisztségviselője is távozott posztjáról, és Boris Johnson lemondását is sokan követelték, a saját pártján belül is.

Végül januárban összesen 12 esetben nyomozás indult szabályszegés miatt, és bár az elmúlt hetekben az ukrajnai háború hatására Nagy-Britanniában kevesebb figyelmet kapott a téma, kedd reggel a Scotland Yard bejelentette, első körben 20 bírságot szabnak ki a résztvevőkre.

A bírságokról szóló értesítőket kedden küldi ki a rendőrség, de azok száma nem feltétlenül egyezik meg az érintettekével, ugyanis előfordulhat, hogy valakire több tételben szabják ki a büntetést. A londoni rendőrség nem hozza nyilvánosságra, pontosan hány embert és kiket bírságolnak meg első körben, de a BBC értesülései szerint a Downing Street tájékoztatni fogja a nyilvánosságot arról, hogy a Boris Johnson köztük van-e.  

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.