A terrorszervezet emberei a rabokat szerették volna kiszabadítani.
A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) az Egyesült Államok vezette koalíció légicsapásainak támogatásával vertek vissza az Iszlám Államnak egy börtön elleni támadását – írja a Reuters. A terroristák célja a rabok kiszabadítása volt.
Az Iszlám Állam a Telegramon jelentette be, hogy harcosai csütörtök este óta nagyszabású támadást folytatnak a Szíria északkeleti részén lévő börtön ellen, és hogy a közelben és más városrészekben is összecsapások zajlanak. Az SDF főparancsnoka, Mazlum Abdi azonban a Twitteren azt közölte, hogy „a börtön környékét teljesen körülzárták, és minden szökevényt elfogtak”. Washingtonban a Pentagon megerősítette, hogy az Egyesült Államok vezette koalíció légicsapásokat hajtott végre az SDF támogatására.
A kurd vezetésű erők egyik forrása szerint 23 Iszlám Állam-militánssal, köztük külföldiekkel végeztek az összecsapásokban, miután a dzsihadista csoport megpróbálta kiszabadítani a foglyokat a hasakai börtönből. Az SDF és egy szövetséges biztonsági csapat, az Asayish nevű szervezet hét tagja halt meg a támadásban – közölte az SDF katonai forrása. Hozzátette még, hogy csapataik 89 fegyverest vettek őrizetbe a börtön környékén.

hvg360
Keresztes Imre
2021. november. 23. 15:10
"Istentelen" mostohagyerek az Iszlám Állam áldozatává vált nép, a jezidi
Itthon
MTI
2021. október. 11. 16:19