Egy oroszországi bírósági ítéletből kiderült, hogy mégis állomásoznak orosz katonák a szakadárok kezén lévő kelet-ukrajnai térségben.
Az orosz-ukrán határ közelében lévő Rosztov egyik bírósága egy olyan orosz állampolgár vesztegetési ügyében hozott ítéletet, akinek az volt a feladata, hogy cégén keresztül élelmiszerrel lássa el a Kelet-Ukrajnába vezényelt orosz katonákat.
Az élelmiszereket az Orosz Föderáció fegyveres erőinek a Donyecki és Luhanszki Népköztársaság területén állomásozó egységeinek szánták”
– áll az ítéletben, amelyet a The Moscow Times című moszkvai lap ismertetett. Bár a cikk megjelenése után az ítéletet levették a bíróság honlapjáról, a lap megőrizte a dokumentum másolatát.
Oroszország cáfolja, hogy 2014-ben katonákat vezényelt volna Kelet-Ukrajnába, s a Kreml csütörtökön „hibásnak” minősítette a novemberben meghozott ítélet szövegét és megismételte a hivatalos álláspontot, amely szerint egyetlen orosz katonai egység sem tartózkodik a szomszédos állam területén.
Szakértők becslése szerint az ítéletben szereplő élelmiszermennyiségből – kéthetenként 1300 tonna – arra lehet következtetni, hogy Kelet-Ukrajnában mintegy 26 ezer orosz katona állomásozhat. A vádlott egyébként ötéves börtönbüntetést kapott.