Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A Netflix elhajtotta, amikor felajánlotta a segítségét a Narcos sorozathoz. Apja, Kolumbia hírhedt kokainbárója egy asztalra terítette le neki a drogokat és magyarázta el, melyik mit okoz. Ő maga legalizálná a kábítószerkereskedelmet és meggyőződése, hogy a hatóságok összejátszanak a kereskedőkkel, de annak se lenne értelme, ha az összeset likvidálnák. Pablo Escobar fiával, Juan Pablo Escobarral beszélgettünk az apjáról, a drogkereskedelemről és arról, hogy drogmentes lett-e Magyarország 2020-ra, ahogy azt a kormány ígérte.
Hvg.hu: Hogyan telnek a mindennapjaid? Úgy tudom, építészként dolgozol.
Juan Pablo Escobar: Ha Buenos Aires-ben vagyok, akkor mindig a családommal vagyok. Ott élek, sokat utazom. Előadó körutakat tartok főleg fiataloknak, de építészként is dolgozom, ha adódik rá lehetőség. De általában nem egyszerű, mert ha az ügyfeleknek választania kell építészek közül, akkor ők is inkább olyan embert választanak, aki nem Pablo Escobar fia.
Hvg.hu: Ezek szerint a mai napig rosszul cseng az Escobar név?
J. P. E.: Sok ajtót bezár ez a név, de el kell mondanom, hogy sokat ki is nyit. Nem minden negatív és nem minden pozitív, attól függ, hogy az ember kivel ül szemben.
Hvg.hu: És milyen ajtókat nyit ki?
J. P. E.: Például amikor lehetővé teszik azt, hogy megírjam a történetünket, amikor meghívnak kifejezetten engem azért, hogy beszéljek a fiataloknak és valahogy rávegyem őket, hogy ne váljanak kábítószerélvezővé. Olyankor kinyílik az ajtó.
Hvg.hu: Nem nyíltak ki az ajtók akkor sem, amikor a családoddal felajánlottátok a Netflixnek, hogy hozzáférhetnek az gazdag családi dokumentumgyűjteményéhez. Kikosaraztak benneteket. Miután elkészült, bíráltad a Netflixen futó Narcost, mondván, egyáltalán nem mutatta be hitelesen édesapád történetét. De mit szólsz a mexikói Narcos sorozathoz?
J. P. E.: Én belefáradtam ezeknek a sorozatoknak a nézésébe. A kolumbiait végigkínlódtam, az bőven elég volt, a mexikóit meg se néztem. De ezzel nem vagyok egyedül. A cali kartell tulajdonosainak a gyerekeivel összebarátkoztam és ők is szóltak, hogy a sorozat mekkora hazugság, mennyire nem a tényeket mutatta be.
Hvg.hu: A most megjelent Mr. Escobar - Apám titkai című kötet már a második könyv, amit édesapádról írsz. Hogyan fogadták apád egykori barátai és ellenségei az első könyvedet, az Apám a drogbárót?
J. P. E.: Sokakat irritált az első könyvem apám ellenségei közül. Régen ugyanis megfenyegettek bennünket, megtiltották, hogy elmondjuk vagy leírjuk, hogy mi lett apám vagyonával. Arra kényszerítettek bennünket, hogy úgy éljünk tovább a világ szemében, mintha apám vagyona még meglenne nekünk, miközben azt elvették tőlünk az utolsó fillérig. Át kellett adnunk azt a vagyont az életünkért cserébe. Ma már ez köztudomású, de akkoriban ez óriási titok volt. Meg kellett tartanunk ezt a titkot, viszont ez azt is jelentette, hogy az életünk állandó veszélyben volt. Amikor az első könyvemben mindezt elmeséltem, azzal elég jelentős kockázatot vállaltam.
Hvg.hu: A most megjelent könyvedben apukád egykori ellenségeit is megkerested, illetve olyanokat, akiknek az apád ártott. Mennyire volt nehéz elérni, hogy ezek az emberek egyáltalán szóba álljanak veled?
J. P. E.: Ezzel is kockáztattam az életemet. Amikor odamentem azokhoz az emberekhez, akiknek annyi kárt okozott az apám, annyi sokat ártott nekik, akkor először ez a meglepetés erejével hat. De aztán valamiért mindenki hajlandó volt beszélni. Megértették azt, hogy a legnagyobb ellenségük fia lesz most a szócsövük és lehetővé válik a számukra, hogy elmondhassák az ő gondolataikat, nézőpontjaikat. Ez mindkét felet hozzásegítette ahhoz, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. Úgyhogy a könyv nem csak arról szól, hogy milyen sztorik voltak apám körül, hanem arról is, hogy ők is, én is, mi is hogyan tudtunk, ha nem is túllépni ezen a fájdalmon, de elviselhető szintre levinni. A könyvben rengeteg sztori van a maffiáról, de a fő gondolata mégiscsak a megbocsátás és a megbékélés. A felszín mögött ez van.
Hvg.hu: Mi lepett meg a leginkább, amikor ezek az emberek erről a világról meséltek neked?
J. P. E.: Van jó pár történet. Amitől leesett az állam, az az, amikor rájöttem, milyen mélyen jelen van a korrupció a hatóságokon belül, főleg a drog ellen harcoló hatóságoknál. Azok a hatóságok, amelyek azt állítják kifelé, hogy üldözik a drogkereskedelmet, a legvelejéig korruptak és részesednek a kábítószerbizniszből. Azok, akiknek az lett volna a munkájuk, hogy az apámat üldözzék, a legnagyobb segítői voltak a maffiózóknak. Ha nem lett volna cinkos a hatóság, akkor senki sem jutott volna olyan magas szintre. De ne érts félre: nem szeretném ezzel felmenteni az apámat, hiszen senki nem kényszerítette arra, hogy droggal üzleteljen. Ám a kontextust is fontos látni, azt, hogy a felemelkedésében a hatóságoknak komoly szerepük volt.
Hvg.hu: A könyvedben említed is, hogy az a kereső osztag, amely az édesapád levadászására alakult, szorosan együttműködött az ő ellenségeivel.
J. P. E.: Igen. A Cali kartell tulajdonosai megvették az egész rendőrséget. A másik kartell pedig a hadsereget vette meg. Ezek most már vállalatszerűen működnek.
Hvg.hu: Ez ma is így van?
J. P. E.: Szomorú, de ma is így van.
Hvg.hu: Egy magyar bűnöző, aki néhány éve Kolumbiában közvetítőként dolgozott egy magyar kokainkereskedőnek, azt mesélte nekem, hogy ha odakint nagy mennyiségben vásárolt drogot, akkor a kolumbiaiak azt mondták: némi plusz pénzért akármelyik nagyvárosba le tudják szállítani Európán belül a kokaint, az ügyfélnek csak el kell döntenie, hol venné át az árut. Mindezzel azt is próbálta bizonygatni, hogy a kolumbiaiaknak az európai hatóságokon belül is megvannak a téglái, segítők. Aztán voltak olyanok, akik szerint a magyar bűnöző túlzott. Szerinted is túlzás?
J. P. E.: Nem. Sőt, ez csak a jéghegy csúcsa! És ez nem csak Európában van így. Ebben a könyvben leírom azt, hogy a DEA-t is lefizették. Gondolj bele: hogy van az, hogy 2001. szeptember 11-e után még mindig eljut a kokain a világ legutolsó sarkába is? Miközben meztelenre vetkőztetnek a határon, hogy megnézzék, van-e nálad egy deci víz. Azért van ez így, mert korrupció van. Ha nem lenne korrupció, ha tényleg komoly szándék lenne arra, hogy a drogkereskedelmet leállítsák, akkor egy gramm nem tudna átmenni a határokon. Ha úgy döntene a világ valami csoda folytán, hogy nem akar kokaint, akkor egy pár labort kellene csak becsukni. Az egyik legnagyobb labor amerikai, a másik német, és máris 90 százalékkal csökkenne az előállítás. Képmutató mindaz, ami a drogellenes harcban zajlik. Be kellene vallani végre, hogy a drog az itt marad velünk az életünk végéig.
Hvg.hu: Említetted, hogy fenyegetések is értek a könyv miatt. Ez amiatt van, mert ebben a témában is kérdezősködtél? Vagy a régi ügyek miatt?
J. P. E.: Úgy tűnik, hogy igen. De a régi ügyek miatt is. Például egyszer azért fenyegettek halálosan meg, mert nem váltam az apámmá, nem követtem a nyomdokait.
Hvg.hu: Ugyanakkor az apád halála után azért is hagytak életben, mert ígéretet tettél arra, hogy nem követed őt, nem állsz bosszút és nem szállsz bele a drogbiszniszbe. Akkor most hogy is van ez?
J. P. E.: Voltak olyanok, akik nagyon örültek volna annak, ha a biznisz velem megy tovább. Csalódást kellett okoznom nekik.
Hvg.hu: Nagyon más utat választottál, mint apád. De voltak olyan tulajdonságai az édesapádnak, amit ma már magadban is felfedezel?
J. P. E.: Például az empátiát, az együttérzést azt az apámtól tanultam. Azt, hogy adni jó, azt is tőle tanultam. És olyan emberi értékeket nevelt belém, amelyeket ő soha nem követett.
Hvg.hu: Furcsa, hogy az empátiát említed. Nehéz elképzelnem, hogy az édesapád empatikus lett volna.
J. P. E.: Tizennyolcezer családnak adott otthont a legszegényebb negyedben. Azt is motiválta valami.
Hvg.hu: Ezt tudom, de anélkül, hogy megsérteném az apádat…
J. P. E.: Nem sérted meg. Az apám egy bűnöző volt.
Hvg.hu: Szóval azért mégiscsak egy torzult személyiségről beszélünk, aki embereket gyilkolt különösebb empátia nélkül.
J. P. E.: Nézd, az édesapám tele volt ellentmondásokkal! Drogkereskedő volt. De ugyanakkor futballpályákat épített a srácoknak azért, hogy inkább focizzanak és ne kezdjenek el drogozni. Baloldali csoportokat támogatott, de szélsőjobboldali bérgyilkos csapatokat is finanszírozott. Nincs koherencia a történeteiben. Soha nem fogsz találni koherenciát az ő életében!
Hvg.hu: A szakirodalom szerint a pszichopata ember nem szeret, nem szorong és nem tanul. De az elbeszélések alapján az édesapád szerette a családtagjait. Mit gondolsz: pszichopata volt? Vagy egyszerűen ilyenné tette őt a drogkereskedelem kegyetlen világa?
J. P. E.: Szerintem apám szeretett, érzett, de soha nem szorongott. És igen, szerintem ettől függetlenül ő egy pszichopata volt. Végtelenül nyugodt ember volt, soha nem stresszelt, nem hebrencskedett. Nem félt. És igen, ő volt az az ember, aki érzett, szeretett, de minden további nélkül, ugyanazzal a végtelen nyugalommal rendelte el, hogy embereket gyilkoljanak meg.
Hvg.hu: És te szoktál stresszelni dolgokon?
J. P. E.: Nem sok minden aggaszt, sőt, semmi. Azt megtanultam, hogy úgyse az történik az ember életében, amit akar. Nem mi rendelkezünk a sorsunk felöl.
Hvg.hu: Na és a félelem? Félni sem félsz?
J. P. E.: Dehogynem félek. És ahhoz a félelemhez hozzá sem lehet szokni. Az a nagy kérdés, hogy mit vált ki belőled a félelem: lebénulsz tőle vagy sem? Mi nem bénultunk le, megtanultunk együtt élni ezzel. Mert ez volt mindennap. Mindennap valami miatt félni kellett, menekülni.
Hvg.hu: Az édesapád halála után mennyire volt nehéz barátokat szerezned ezzel a múlttal?
J. P. E.: Az, hogy nevet változtattunk, eleinte sokat segített. De öt év múltán lelepleztek bennünket, a titkunk napfényre került. Addigra sikerült jó pár baráti kapcsolatot teremtenünk. Voltak köztük olyan barátok, akik miután megtudták, kinek a fia vagyok, úgy elszaladtak, hogy soha többé nem láttuk őket, de a többiek addigra megismertek annyira bennünket, hogy nem számított, hogyan hívnak minket valójában. Ma pedig már elmondhatom azt is magamról, hogy édesapám egykori ellenségeinek a leszármazottait is a barátaimnak tekinthetem. Barátként tekintek sok olyan emberre, akiknek az apját édesapám ölette meg.
Hvg.hu: Amikor ezekkel az emberekkel beszélgettél, sok hasonlóságot fedeztél fel közted és köztük?
J. P. E.: Igen. Az igazságügyi miniszter fia, akivel Spanyolországban találkoztam, azt mondta nekem, hogy amikor a te apád megölte az én apámat, akkor az életem megváltozott. (1984-ben Escobar megölette Kolumbia igazságügyi miniszterét, Rodrigo Larát, mert az nyilvánosságra hozta, hogy a drogbáró nemzetközi csempészhálózatot működtet. Ezután vette kezdetét a nyílt háború Escobar és a kormányzat között. - D.A.) És azt mondtam neki, amikor az én apám megölte az apádat, az én életem megváltozott örökre. Valamilyen módon tükörképei vagyunk egymásnak. Nagyon sok közös élményünk volt, amelyek összekötnek minket. Ráadásul túlélni akarunk, élni akarunk, békét akarunk. Ők is és mi is. Végtelenül elegünk van a háborúból.
Hvg.hu: Ugye tudod, hogy itt, Budapesten is volt egy merénylet, amit az édesapád rendelt meg?
J. P. E.: Igen. Kolumbia budapesti nagykövetét akarta megöletni. Látod, ilyen messzire elért a medellíni kartell karja. Még egy olyan távoli, zárt országba is bérgyilkost tudott küldeni, mint amilyen akkoriban a vasfüggönnyel elzárt Magyarország volt. Nem ez a legékesebb bizonyítéka annak, milyen hatalma volt a kartellnek? Nem ismertek ők határokat.
Hvg.hu: Említed a könyvben, hogy beszélt neked apukád a drogokról. Ez hogyan történt?
J. P. E.: Képzelj el egy asztalt, ami tele volt kábítószerrel! Kokainnal, fűvel, crackkel, heroinnal, LSD-vel… Apám kitette őket egymás mellé az asztalra és egyesével elmondta a hatásmechanizmusukat és azt, hogy melyik milyen kárt okoz, milyen érzést kelt, mit vált ki, mi a következménye. De ő csak marihuánát szívott, azt rendszeresen. A heroint soha nem próbálta ki és azt mondta nekem: “Fiam, ha ki akarod próbálni ezeket a drogokat, akkor szólj nekem és kipróbáljuk!” Ezzel tulajdonképpen legalizálta a drogokat nekem. Mivel szabad volt, attól kezdve engem már nem is érdekeltek a kábítószerek. Tizenkét évvel apám halála után szívtam először marihuánát. Apám tanított, okított, nevelt. Amíg apám élt, körbevett a drog, de soha eszembe sem jutott kipróbálni. Úgy neveltek, hogy ne érdekeljen. Nem éreztem kísértést.
Hvg.hu: És te apaként ugyanígy állnál hozzá ehhez?
J. P. E.: Szerintem nincs más megoldás, csak ez. Világossá kell tenni a gyerekeink előtt, hogy mi mivel jár, felajánlani az opciót. És úgy nevelni, hogy ne érezze a szükségét annak, hogy azt érezze, ez valami nagy dolog, amit feltétlen ki kell próbálni.
Hvg.hu: Az amerikai Barry Seal, akiről szintén készült egy amerikai nagyjátékfilm, pilótaként édesapáddal dolgozott, majd elárulta őt. Később emiatt Escobar megölette őt. Az első könyved után felkeresett téged Seal fia, aki ma már lelkész, de elmesélte neked, hogy Seal halála után ő is drogkereskedő volt egy ideig. Seal fia legalizálná a kábítószert, mert szerinte csak úgy lehetne elejét venni annak a sok szenvedésnek, öldöklésnek, amit a drog okoz. Egyetértesz vele ebben?
J. P. E.: Mindenfajta tiltás a világon erőszakhoz és korrupcióhoz vezet! Most már száz éve ezt az utat járja az emberiség és csak negatív eredménye lett. Szerintem itt lenne már az ideje, hogy a világ átkapcsoljon és megpróbáljon valami mást csinálni. Száz éve folyik a háború és mit okoz? Azt, hogy egyre erősebbek, egyre tehetősebbek és egyre nagyobbak ezek a kartellek. Mindegyik politikus, aki a tiltás pártján áll, az kezet nyújt és segíti, támogatja a kábítószerkereskedőket. Az én szememben az állam legnagyobb felelőtlensége, hogy tiltja a fogyasztást. Ez azt jelenti, hogy ugyan az állam leteszi a terhét az egésznek, de a fogyasztót üldözi, miközben semmit nem tesz azért, hogy az emberek ne nyúljanak a droghoz vagy leszokjanak róla. Szerintem a drogkereskedelemnek állami kézben kellene lennie a megfelelő ellenőrzéssel, felügyelettel. A drog az nem jó. De sokkal rosszabb lesz attól, hogy be van tiltva. Mivel be van tiltva, ezért semmifajta egyéb intézkedéssel nem lehet kiegészíteni: ellenőrzés, segítség, bármi, amivel kézben lehetne tartani. A forgalmazók nem törődnek az ügyfeleik egészségével, de az állam törődhetne. Ha sikerülne elérni, hogy a kokainkereskedelem legális legyen, akkor nem lehetne forgalmazni például úgy, hogy abba darált üvegport keverjenek, azzal higítsák. De ahogy én nézem, baráti jobbot nyújtunk, segítséget, támogatást, biztatást az olyanoknak, mint amilyen apám is volt.
Hvg.hu: Mennyiben más ma egy kokainbáró, mint amilyen annak idején apád volt? Azért ő eléggé a reflektorfényben élt.
J. P. E.: Most már nem néznek ki sehogy a kokainbárók, nincs arcuk. Kiveszett az a típus, mint amilyen apám is volt. Egy dolgot tanultak meg apám életéből, mégpedig azt, hogy ez a mérhetetlen erőszak az üzlet szempontjából nem előnyös. Egyszerűbb a rendőrséget célba venni, de nem úgy, hogy háborút indítanak ellenük, hanem úgy, hogy megveszik őket. Ez sokkal kevésbé véres. Ez nem jelent azt, hogy nincs erőszak, de azt igen, hogy a terrorista módszereket mellőzik, mert az árt a biznisznek. Kartellek már nincsenek, helyette nagyvállalatok vannak. Most már tengeralattjáróik vannak és olyan katonai fegyverarzenáljuk, hogy azt sok kormány megirigyelné.
Hvg.hu: Nemrég Kolumbiában elfogták az egyik legnagyobb kokainbárót, Dairo Antonio Úsagát. Az amerikaiak korábban másfél milliárd forintnyi nyomravezetői díjat tűztek ki a bűnöző fejére. Úsaga elfogását ahhoz hasonlította a rendőrség, mint amikor az apádat kapták el. Ő sem mérhető hozzá?
J. P. E.: Ez csak egy hatásvadász kommunikáció a rendőrség részéről. A hatóságoknak fel kell mutatnia, hogy elértek eredményeket, nagy csinnadrattával be kell jelenteni az ilyen elfogásokat. De mi a valóság? Hogyha a földgolyó összes létező biztonsági szerve megegyezne, hogy kinyírják a világ összes létező drogkereskedőjét, akkor sem szünne meg a probléma. Ki lehet nyírni mindenkit, de ettől még az üzlet menni fog tovább. Azért, mert ez az egész már nem csak a drogkereskedőkről szól. Ez egy piac. A piac tartja életben az egészet, márpedig van piac. Tehát vagy belátjuk, hogy ez tartja fent az egészet és akkor tovább öldökölhetjük egymást még évszázadokon keresztül, vagy észbe kapunk. Miért ne tiltsuk be az alkoholt újra? És akkor milyen jó lenne, mert lennének új Al Caponék.
Hvg.hu: 2013-ban a magyar kormány azt mondta, hogy 2020-ra drogmentessé teszi Magyarországot…
J. P. E.: Ha-ha-ha.
Hvg.hu: Nem viccelek.
J. P. E.: És hogy haladnak a dolgok idén, 2021-ben? Tegnap elindultam gyalog Budapesten és az az igazság, hogy éreztem a levegőben a marihuána szagát. Akkor most mi a helyzet? A drogmentes Magyarország lehetetlen. Ha csak egyetlen fogyasztó van, akkor két drogdíler fogja egymást megölni csak azért, hogy őt ellássa kábítószerrel. És hány fogyasztó van? Több millió. És az az igazság, hogy nincs elegendő drog. Hiány van a kábítószerből. Én minden ország belső politikáját tiszteletben tartom, de a politikusokat szembesíteni kellene azzal, hogy amit csinálnak, az milyen módon táplálja az egész bűnözést és mindent, ami ezzel jár.
