Világ MTI 2021. november. 03. 06:54

Elkezdik oltani az 5-11 éveseket az Egyesült Államokban

A gyerekek a Pfizer és a BioNTech vakcináját két 10 mikrogrammos adagban, három hét különbséggel kapják meg.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Megkezdődhet az 5 és 11 év közötti gyerekek koronavírus elleni beoltása az Egyesült Államokban. Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) tanácsadó testülete kedd délelőtt egyhangúlag, 14-0 arányban úgy döntött, hogy javasolja az amerikai Pfizer gyógyszeripari és a német BioNTech biotechnológiai vállalatok által közösen kifejlesztett, koronavírus elleni vakcina beadását az e korcsoportba tartozók számára. Ezt követően Rochelle Walensky, a szervezet igazgatója hivatalosan is jóváhagyta az ajánlást. Azt mondta: az 5-11 évesek beoltása is fontos a Covid-19 elleni védelem szempontjából, és hozzájárul ahhoz, hogy az oktatás visszatérhessen a normális kerékvágásba.

„Ma fordulóponthoz érkeztünk a Covid-19 elleni harcunkban egy biztonságos és hatékony oltóanyag engedélyezésével az 5 és 11 év közötti gyerekek számára. Mindez lehetővé teszi, hogy véget érjen a szülők hónapok óta tartó aggodalma. Ez nemzetünk számára jelentős előrelépés a vírus legyőzéséért folytatott harcban”–jelentette ki Joe Biden amerikai elnök a CDC bejelentését követően kiadott közleményében.

Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) már engedélyezte a vakcina beadását a fiatalabb gyerekek számára. Ez azt jelenti, hogy a CDC jóváhagyását követően már szerdán megkezdhetik a tömeges oltást.

Az előírások szerint a vakcinát két 10 mikrogrammos adagban, háromhetes különbséggel adják majd be. Ez a 12 éven felülieknek adott mennyiség egyharmada. A különböző kiszerelés, csomagolás, illetve a korábbiaktól különböző méretű tűk kiszállítása a szakemberek szerint időt vesz igénybe, de Jeff Zients, a Fehér Ház Covid-19 munkacsoportjának vezetője azt mondta, hogy a folyamat november 8-ig „teljesen zökkenőmentessé válik”.

A Pfizer egy korábbi tájékoztatóján közzétett tanulmány szerint az általuk kifejlesztett oltás kisebb dózisai biztonságosak az 5 és 11 év közöttiek esetében, valamint csaknem 91 százalékban hatékonyak a tünetekkel járó betegségek megelőzésében. A vállalat reméli, hogy a kisebb adag miatt csökkennek a lehetséges mellékhatások.

Anthony Fauci, a Fehér Ház járványügyi főtanácsadója már korábban „kulcsfontosságúnak” nevezte a gyerekek beoltását. A szakember ismertetett egy tanulmányt, amely szerint a koronavírussal fertőzött gyerekek ugyanolyan könnyen továbbadják a fertőzést, mint a felnőttek, annak ellenére, hogy a statisztikák szerint 50 százalékuk tünetmentesen átvészeli a betegséget. „Úgy gondolom, hogy ha be tudjuk oltani a 28 millió gyerek túlnyomó többségét, akkor ez fontos szerepet játszhat a fertőzés terjedésének csökkentésében” – tette hozzá Fauci.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.