Világ MTI 2021. november. 01. 09:33

Sima jobboldali győzelem a Japán választásokon

A kormányzó koalíció kényelmes többséggel nyerte meg vasárnap Japánban a parlamenti választásokat, így Kisida Fumio miniszterelnök meg fogja tudja valósítani gazdasági és nemzetbiztonsági programját - jelentette a Kyodo hírügynökség.

A jobboldali Liberális Demokrata Párt (LDP) 259 helyet szerzett meg a 465 fős alsóházban, ami 17-tel kevesebb, mint a korábbi parlamentben, és a kiesők között vannak kiemelkedő politikusok is. Partnere, a jobbközép Komeito 32 helyet szerzett meg. Az összesen 291 mandátum elég ahhoz, hogy a kormánykoalíció minden bizottság vezetését megkapja, és diktálja a törvényalkotás menetét.

A fő ellenzéki Japán Alkotmányos Demokratikus Párt (CDPJ) szintén vesztett mandátumszámából - 14-et, így most 96 lesz - pedig közös jelöltjei voltak más ellenzéki pártokkal. A Japán Újítás Párt, amely nem csatlakozott a CDPJ választási szövetségéhez, azonban 41 helyet nyert, majdnem megnégyszerezte korábbi mandátumainak számát.

Kisida Fumio szeptember végén lett az LDP elnöke, majd október elején a parlament alsóháza megválasztotta az ország miniszterelnökének. Akkor csak 50 százalék körüli volt a népszerűsége a választók körében.

Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.