Az amerikai lap azóta javította a tévedését.
Hétórás látogatást tett Romániában Ferenc pápa – írta a The New York Times vasárnap a Facebook-posztjukhoz tartozó ajánlószövegükben.
Az egyházfő természetesen Magyarországon, Budapesten volt, az amerikai lap tévedését Varga Judit igazságügyminiszter osztotta meg a Facebookon.
A lap azóta korrigálta a poszt szövegét.
„A Facebook-poszt korábbi verziójában tévesen szerepelt az ország, amelyet Ferenc pápa meglátogatott. Magyarország volt, nem Románia” – írták.
A katolikus egyházfő vasárnap reggel érkezett Magyarországra, a Hősök terén tartott Szentbeszéde után pedig Szlovákiába indult.