A rendőrség szerint nincsenek arra utaló jelek, hogy a támadás személyesen őt célozta. Pártja szerint korábban több halálos fenyegetést kapott.
Vasárnap reggel fejbe lőtték Sasha Johnson ismert Black Lives Matter-aktivistát Dél-Londonban – jelentette be pártja, a Taking the Initiative. A párt tájékoztatása szerint Johnson válságos állapotban van, kórházban ápolják. A közlemény szerint az aktivista/pártvezető számos halálos fenyegetést kapott korábban.
A rendőrség szerint még korai biztosat mondani, de nem utal arra semmi, hogy előre megfontolt, személyesen Johnson elleni támadásról lenne szó – írja a Guardian. Johnsont a rendőrség találta meg, miután lövéshangot miatt riasztották őket. Egy rendőrségi szóvivő szerint a nyomozás „jól halad”, de tanúk jelentkezését várják. Egy közeli házban házibulit tartottak, ezért a környéken elég nagy volt a mozgás.
A Taking the Initiative a brit politika első, feketék vezette pártjaként aposztrofálja önmagát. Johnson akkor vált országosan ismertté, amikor a Black Lives Matter-mozgalom keretében részt vett menetek szervezésében, illetve több eseményen is felszólalt.