Világ hvg.hu 2021. május. 11. 17:45

Felfüggesztették Szlovákiában az AstraZeneca vakcinával való első oltást

A hatóságok szerint összefüggés lehet az oltóanyag és egy 47 éves nő halála között.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Felfüggesztették az oltást az AstraZeneca vakcinájával Szlovákiában, miután az Állami Gyógyszerellenőrzési Ügynökség (ŠÚKL) pénteken azt közölte, hogy összefüggés lehet az oltóanyag és az azzal beoltott 47 éves szlovákiai nő halála között – írja az Új Szó.

Zuzana Eliášová, az egészségügyi tárca szóvivője arról tájékoztatta a lapot, hogy

azok számára függesztik fel az oltást, akik még az első dózist sem kapták meg belőle.

Azokat viszont beoltják vele, akiknek az első alkalommal is ezt adták be. A Felvidek.ma azt írja, hogy a minisztérium most a lehetőségeket mérlegeli az oltási program folytatását illetően, és várhatóan még a héten bejelentik, hogyan döntöttek.

Az AstraZeneca vakcinájának használatát több vérrögképződéses eset után számos európai országban felfüggesztették márciusban. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) április 7-én közölte: lehet összefüggés az oltóanyag és a ritka vérrögképződéses esetek között. A szervezet azt is hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a vakcina előnyei felülmúlják a lehetséges mellékhatásokat. A vérrögképződésről szóló figyelmeztetés mindenesetre bekerült az oltás lehetséges, de nagyon ritka mellékhatásai közé.

Ezt követően az oltások újraindultak, több országban azonban már nem vagy csak feltételekkel használják a készítményt. Dánia már kivette a használt vakcinák közül, Norvégiában azt javasolták, hogy mellőzzék, Németországban a 60 év alattiak nem kaphatnak belőle, míg a brit kormány oltásügyi bizottsága (JCVI) azt javasolta pénteken, hogy lehetőség szerint más oltóanyagokat ajánljanak fel a 18–39 éves korosztálynak. Magyarországon korlátozás nélkül használható.

Hirdetés