Világ hvg.hu 2021. április. 06. 21:02

Az idősek és az egészségügyisek oltásában is elmaradt az EU a várakozásoktól

Márciusra a 80 évesnél idősebbek, illetve az egészségügyben dolgozók a 80 százalékát akarták beoltani a koronavírus ellen. Nem sikerült.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

A 80 évesnél idősebbeknek és az egészségügyben dolgozóknak egyaránt a 80 százalékát akarta beoltani március végére az Európai Unió, ám a kitűzött célt nem sikerült teljesíteni – írja az EUobserver. Pénteki, április 2-i adatok alapján azt írják, a számok így alakultak:

  • a 80 évesnél idősebbek 57 százaléka kapott védőoltást (30 százalék a második adagot is megkapta);
  • az egészségügyben dolgozók 63 százaléka kapott védőoltást (50 százalék a második adagot is megkapta).

Az egészségügyi dolgozók oltásában Magyarország áll a legjobban, a lap tudomása szerint 99 százalékos átoltottsággal. 60 százalék felett van ez az arány továbbá Romániában, Spanyolországban, Észtországban és Írországban is.

A legtöbb 80 év felettit Máltán és Dániában oltották be, az átoltottságuk mindkét országban 50 százalék feletti.

A Bloomberg becsléseit is idézi a lap, mely alapján arra lehet számítani, hogy az EU lakosságának csak 55 százaléka kap koronavírus elleni védőoltást június végéig. A legjobban Málta áll ebben, náluk 93,1 százalékosra becsülik az átoltottságot 2021 második negyedévének végére. A második Dánia, ahol 79,8 százalék az előrejelzés.

Az EUobserver szerint 2021 első negyedévében összesen 107 millió adag védőoltást osztott szét az Európai Unió a tagállamok között. Ezekből 89 millió adagot használtak fel.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.