Világ MTI / hvg.hu 2021. április. 02. 09:05

Hazugságon kapták, de túlélte a bizalmatlansági szavazást Mark Rutte

A történtek nagyban rontják Mark Rutte esélyeit arra, hogy negyedszer is ő lehet Hollandia kormányfője.

A holland parlament elutasította a Mark Rutte elleni ellenzéki bizalmatlansági indítványt a péntekre virradóra tartott szavazáson, de megrótta az ügyvivő kormányfőt, amiért nem mondott igazat a kormányalakítási tárgyalásokról. Ez pedig csökkenti a politikus negyedik kormányalakításának esélyeit.

A maratoni parlamenti vitát követő hajnali szavazás után Rutte úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy a parlament komoly üzenetet küldött neki, és ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy visszanyerje a bizalmat. Mint mondta:

Ez egy nagyon komoly dolog, amelyért bocsánatot kértem.

A parlament alsóházának ellenzéke azzal vádolja Ruttét, hogy hazudott a kormányalakítási tárgyalásokon elhangzottakról, pontosabban Pieter Omtzigt kereszténydemokrata politikus jövőbeli pozíciójáról. A koalíciós tárgyalásokról kiszivárgott jegyzetek említést tesznek Omtzigtről, aki bár a négypárti koalíció tagja volt, élesen kritizálta a harmadik Rutte-kormányt, legfőképpen a tavaly kirobbant családtámogatási botrány miatt. (A családtámogatási botrány lényege, hogy kiderült: 2012 óta szinte mértéktelenül bírságolták a gyermekgondozási támogatást rászorultsága okán igénylő családok ezreit az adóhatóságok. Felmerült, hogy főleg rasszista szempontok alapján dönthettek a bírsáűgokról: a nyomorba döntött családok jellemzően bevándorlók, kettős állampolgárok voltak. Az ügybe belebukott Rutte kormánya.)

Mark Rutte korábban állította, hogy az egyeztetések során nem esett szó Omtzigtről, azonban az újságírók által lefényképezett dokumentum ennek ellentmond, és a politikussal összefüggésben "tisztség máshol" kifejezés szerepel. Az ügyvivő kormányfő pénteken elismerte, hogy mégiscsak megemlítette Omtzigt nevét, csak megfeledkezett erről. A Reuters idézi is, hogy Rutte kijelentette: a "szíve legmélyéből" mondja, "sohasem hazudott".

A március közepén tartott parlamenti választásokat a Rutte vezette Szabad Demokrata Néppárt (VVD) nyerte meg, már negyedik alkalommal. A VVD 150 fős alsóházban 35 helyet szerzett, a többség kialakításához 76 mandátumra van szükség. Sigrid Kaag, a második legerősebb, 66-os Demokraták nevű balliberális pártelnök közölte a parlamenti szavazás után, hogy az ügy megtépázta a Rutte iránti bizalmat, és már nem biztos abban, hogy csatlakozni akar Rutte új kormányához. Hozzátette, hogy a távolság  közöttük sajnálatosan nő, és ő Rutte helyében "nem folytatná" a kormányzást.

Hirdetés