Világ MTI 2021. március. 24. 05:43

Észak-Korea kilőtt két rakétát, miután Szöulba látogatott két amerikai miniszter

Ez volt az első rakétakísérlet, mióta Biden az elnök.

Észak-Korea két rakétát lőtt ki vasárnap, röviddel azután, hogy két amerikai miniszter látogatást tett a dél-koreai fővárosban, Szöulban – közölte egy magas rangú amerikai tisztségviselő Washingtonban egy keddi telefonos sajtótájékoztatón.

Ez volt az első észak-koreai rakétakísérlet, amióta Joe Biden az Egyesült Államok elnöke.

Washingtonban mindazonáltal hangsúlyozták, hogy a phenjani vezetés rövid hatótávolságú rakétákkal végrehajtott legutóbbi kísérletei nem sértik az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait, s azok a "normális tesztelések" kategóriájába tartoznak.

Szöulban katonai források előzőleg arról számoltak be, hogy Észak-Korea vasárnap két rövid hatótávolságú manőverező robotrepülőgépet indított nyugati partjairól.

Egy másik, szintén neve elhallgatását kérő washingtoni tisztségviselő a keddi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, az amerikai vezetés folytatni fogja erőfeszítéseit annak érdekében, hogy Dél-Koreával, Japánnal és Kínával is szorosan együttműködve nyitva tartsák Phenjan felé a tárgyalások lehetőségét.

Csö Szon Hui észak-koreai külügyminiszter-helyettes múlt hét szerdán azt közölte, hogy a Joe Biden vezette új amerikai kormányzat megpróbálta felvenni hazájával a kapcsolatot, ám Phenjan erre mindaddig nem hajlandó, míg az Egyesült Államok fel nem hagy az irányába folytatott "ellenséges" politikával.

Hiába keresik Bidenék Kim Dzsong Unt, Észak-Korea nem reagál

Bennfentes hírek szerint Washington egyeztetne a diktatórikus országgal, de hiába, nem érkezik válasz.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.