Világ MTI 2021. március. 12. 08:52

Nem csak a kínait, az orosz vakcinát is gyártják majd Szerbiában

Májusban indul a termelés, az első fázisban 4 millió adag Szputnyik V vakcinát állítanak majd elő.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Májustól Szerbiában is gyártják az orosz Szputnyik V vakcinát, ezzel a nyugat-balkáni ország lesz az első európai állam, amely az orosz oltóanyagot előállítja és exportálja – jelentette be Nenad Popovic innovációért és technológiai fejlesztésért felelős tárca nélküli szerb miniszter. A gyártás első fázisában 4 millió Szputnyik V vakcina készül – tette hozzá, de azt nem mondta meg, hogy mennyi idő alatt.

Szerbiában a kínai Sinopharm vakcináját is gyártják majd októbertől – ezt Aleksandar Vucic miniszterelnök jelentette be csütörtökön. Az országban egy Kínával és az Egyesült Arab Emírségekkel közös üzem épül.

Szerbiában jelenleg négy vakcina hozzáférhető, az amerikai–német Pfizer–BioNTech, a brit–svéd AstraZeneca, az orosz Szputnyik V és a kínai Sinopharm oltóanyaga. Eddig mintegy 1,8 millió ember kapta meg az oltás legalább egy adagját.

Amiért végül Szerbiában oltattam be magam

Nemzetközi együttműködésre van szükség, a leghatékonyabb szereket azokra a helyekre kell eljuttatni, ahol a legsúlyosabb helyzet, írja az ismert közgazdász a Project Syndicate-ben.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.