Világ MTI 2021. január. 31. 11:45

Máris több száz embert tartóztattak le a Navalnij mellett tartott tüntetéseken

Az ellenzéki politikust támogató tüntetések voltak vasárnap az orosz Távol-Kelet és Szibéria több városában. Moszkvában is utcára mennek a támogatói.

Kamcsatkán, a Tengermelléken a Habarovszki területen és a szibériai településeken engedély nélkül megtartott tiltakozásokon többeket őrizetbe vettek. Az OVD-Info jogvédő csoport honlapján megjelent tájékoztatás szerint moszkvai idő szerint fél 11-ig 261 embert vettek őrizetbe, köztük Vlagyivosztokban 96-ot, Krasznojarskban 44-et, Novokuznyeckben 23-at, Novoszibirszkban 22-t.

Múlt szombaton a tüntetések nagyjából száz városra terjedtek ki, a megmozdulásoknak több tízezer – a szervezők szerint negyedmilliót meghaladó számú – részvevője volt. Közülük körülbelül 4 ezer ember őrizetbe vettek.

Moszkvában vasárnap a Kreml egyész környékét, valamint a városközpont és a Szadovoje kolco (Kertkörút) közötti terület több utcáját lezárták. A főváros centrumának hét metrómegállójában nem állnak meg a vonatok és megváltoztatták a felszíni közlekedés útvonalát is.

Navalnij újabb szövetségeseit vették őrizetbe

A Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) épülete körül a Lubjankán péntek este kordont állítottak fel. A hatóságok azt tanácsolták a környékbeli üzleteknek és vendéglátó helyeknek, hogy vasárnap este hétig ne nyissanak ki. A Kremlhez közeli rakpartokon tilos a parkolás.

A belügyminisztérium előzetesen arra hívta fel az embereket, hogy ne vegyenek részt a nem engedélyezett tüntetéseken és provokációk veszélyére figyelmeztetett. A főügyészség felhívta a figyelmet, hogy a tiltakozók agresszív magatartását tömeges rendzavarásban való részvételként értékelhetik.

(Nyitóképünk az előző heti, moszkvai tüntetésen készült.)

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.