Az egészségügyi miniszter szerint lassan csökken a pozitív tesztek aránya az összes teszten belül.
Csehország a koronavírus-járvány terjedésének legutóbbi adatai szerint nagy valószínűséggel már túl van a csúcson, ezért érdemes mérlegelni az óvintézkedések óvatos és fokozatos enyhítését – mondta Jan Blatny egészségügyi miniszter szerdán Prágában.
A miniszter szerint mintegy két-három hétig még számolni kell azzal, hogy magas marad a kórházban kezeltek száma, mert az óvintézkedések hatása rendszeresen mintegy kéthetes késéssel mutatkozik csak meg.
Lassan csökken a pozitív tesztek aránya az összes teszten belül. A mutató továbbra is magas, mintegy 27 százalék, de már csökken, a múlt héttel összehasonlítva kilenc százalékkal
– mondta Blatny újságíróknak. "Amennyiben a számokat nagyon óvatosan értelmezni akarom, akkor talán túljutottunk valamiféle csúcson" – szögezte le a miniszter.
A cseh egészségügyi minisztérium kimutatása szerint a járvány terjedése az utóbbi napokban lassult, míg a kórházban kezeltek száma stagnál. A szerdai adatokból kiderült, hogy
kedden 9016 új igazolt fertőzést regisztráltak, ami alacsonyabb a korábbi napi átlagnál, és nagyjából 3000-rel alacsonyabb, mint egy hete.
A kórházakban 8059 személyt kezelnek koronavírussal, akik közül 1191 állapota súlyos. Kedden az eddigi kimutatás szerint 109-en haltak meg, de ez az adat a későbbi pontosítások nyomán mindig jóval megemelkedik.
Jan Blatny szerdán Prágában találkozott Robert Plaga oktatásügyi miniszterrel, és megvitatták az általános iskolák helyzetét a járványban. A tárgyalások után Robert Plaga a közös sajtóértekezleten bejelentette: az általános iskolák első és második osztályos tanulói jövő szerdán visszatérnek az iskolapadokba. Az oktatás folyamán szigorú óvintézkedéseket foganatosítanak, és kötelező lesz az arcmaszkok viselése is. A döntés fogadtatása nem egyértelmű.
Az ellenzéki pártok, amelyek már hosszabb ideje követelik az alsó tagozatú általános iskolások visszatérését az iskolapadokba, üdvözölték a döntést. Hasonlóan foglalt állást az iskolaigazgatók szövetsége, az iskolai szakszervezetek, a szülői közösségek képviselői, míg a pedagógusok szakszervezete elhamarkodottnak minősítette a lépést.
Csehországban október első felében zárták be az általános iskolákat, de ez a lépés nem talált egyértelműen pozitív fogadtatásra. A szülők egy része is ellenezte, mert a kiskorú gyerekek nem maradhattak otthon felügyelet nélkül, ami sokak számára komoly gondot okozott. A középiskolák és az egyetemek már október elején áttértek a távoktatásra.