Világ hvg.hu 2020. november. 09. 14:44

A magyar küldöttség miatt zárták be a kambodzsai főváros iskoláit

A külgazdasági és külügyminiszter gyerekekkel is kapcsolatba került, akikről azonban nem tudtak elég információt gyűjteni az illetékes hatóságok.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Egy héttel a nyitás után hétfőn ismét bezárták az iskolákat Phnompenhben és környékén. A kambodzsai hatóságok azután döntöttek így, hogy a múlt héten Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszternek ottani látogatása után pozitív lett a koronavírustesztje – adta hírül az AP.

Az oktatási intézményeket még márciusban zárták le a járvány miatt, és november elején nyitották ki őket újra – igaz, kisebb csoportokkal és csökkentett óraszámmal. A főváros és a mellette fekvő Kandal tartomány oktatási intézményei most két hétre újra bezárnak, a gyerekek távoktatásban tanulnak majd.

Az oktatási minisztérium közlése szerint a lezárásra azért volt szükség, mert nem jutottak elég információhoz azoknak a gyerekeknek a szüleitől, akik közvetlen vagy közvetett kapcsolatba kerültek Szijjártóval, illetve a magyar küldöttséggel a múlt heti látogatás alkalmával.

#សេចក្ដីជូនដំណឹង៖ #ការផ្អាកដំណើរការ​គ្រឹះស្ថានសិក្សា​សាធារណៈនិងឯកជន ជាបណ្ដោះអាសន្នរយៈពេល​០២សប្ដាហ៍ នៅ​#រាជធានីភ្នំពេញ និង​#ទីរួមខេត្តកណ្ដាល

Közzétette: MoEYS Cambodia – 2020. november 8., vasárnap

Ahogy korábban megírtuk, a magyar miniszter tesztje a múlt kedden hozott pozitív eredményt akkor, amikor a thaiföldi Bangkokba érkezésekor mintát vettek tőle. Azonnal karanténba került, az összes tervezett tárgyalását lemondták, szerdán pedig visszaindult Magyarországra.

Hétfőn Szijjártó még Kambodzsában volt, ahol a fővárosban találkozott Hun Szen miniszterelnökkel, Prak Szokhonn külügyminiszterrel, Aun Pornmoniroth gazdasági és pénzügyminiszterrel, Pan Szoroszak kereskedelmi miniszterrel, Veng Szakhon mezőgazdasági miniszterrel és Szousz Jara parlamenti képviselővel.

Miután bebizonyosodott, hogy Szijjártó megfertőződött, Kambodzsában közel 900 embert teszteltek le. Közülük egy testőr szervezetében mutatták ki a kórokozót, de azt nem tudni, hogy ő kitől kapta el a fertőzést.

Az ország vezető közül többen a negatív teszteredményük ellenére 14 napos karanténba vonultak.

Szijjártó hétfőn kora délután arról számolt be a közösségi oldalára feltöltött videóban, hogy a tünetei továbbra sem csillapodnak, úgy érzi magát, „mint egy komplett influenzabeteg”.

(Képünkön Szijjártó Péter és Hun Szen a múlt hétfői találkozójukon.)

Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.