Világ MTI 2020. november. 05. 06:37

Szijjártó nem fertőzte meg a kambodzsai vezetőket

A délkelet-ázsiai országot eddig lényegében elkerülte a járvány, és ezen a magyar külpolitika sem változtatott.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Kambodzsában legkevesebb 628 olyan embert teszteltek koronavírusra, aki közvetlenül érintkezett az országba látogató, később koronavírusosnak bizonyuló magyar külgazdasági és külügyminiszter vezette delegációval. Eddig egyikük esetében sem mutatták ki a fertőzést – jelentette a helyi média csütörtökön az egészségügyi minisztérium közleményére hivatkozva.

A délkelet-ázsiai országot eddig szerencsésen elkerülte a koronavírus-járvány, a hatóságok egyetlen halálos áldozatot sem regisztráltak, mindössze 292 fertőzöttet, akik közül 286-an már teljesen felépültek.

Szijjártó Péter keddi egynapos kambodzsai látogatásán több vezető kormányzati tisztségviselővel is tárgyalt, akik elővigyázatosságból karanténba vonultak, miután a magyar miniszternek ázsiai útja következő állomásán, Bangkokban pozitív lett a koronavírustesztje.

Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.