Világ MTI 2020. szeptember. 20. 17:05

Közel háromezer új fertőzött van Ukrajnában

Nem lassul a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, csaknem háromezer új beteget regisztráltak az elmúlt 24 órában, így az azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 175 ezret, a napi halálesetek számát tekintve pedig Ukrajna már második az európai országok között - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által vasárnap közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Az elmúlt napon 2966 új esettel 175 678-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké 41 újabb halálos áldozattal 3557-re emelkedett, miközben 77 512-en gyógyultak meg. Jelenleg már 94 609 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel, számuk 2167-tel nőtt egy nap alatt. A héten szerdán regisztrálták a járvány kezdete óta a legtöbb új fertőzöttet, 3584-et, az eddigi legtöbb napi halálos áldozatot, 76-ot pedig kedden.

Területi bontásban előző nap a legtöbb új beteget, 424-et - továbbá öt halálos áldozatot - a kelet-ukrajnai Harkiv megyéből jelentették, a második legtöbbet, 343-at és négy elhunytat pedig az ország legfertőzöttebb területének számító fővárosból, Kijevből. Utóbbiban az azonosított fertőzöttek száma elérte a 19 483-et, az elhunytaké a 316-ot.

Az elmúlt 24 órában a legtöbb elhunytat, nyolcat az ország második legfertőzöttebb régiójában, Lviv megyében jegyezték fel, ahol már így is jó ideje a legtöbb a halálesetek száma, eddig 521-en haltak bele a betegségbe a megyében, az igazolt fertőzöttek száma 18 317.

Kárpátalján az azonosított fertőzöttek száma 9154-re, az elhunytaké eggyel 291-re emelkedett, eddig 4110-en győzték le a kórt.

Az Ukrajinska Pravda hírportál vasárnap a Worldometer weboldalán közölt, pénteki adatok alapján arról számolt be, hogy az európai országok közül Oroszország után Ukrajnában lett a legmagasabb a Covid-betegek között az egy napra eső halálesetek száma. Aznap 48 elhunytat jegyeztek fel. Világviszonylatban - 213 mért ország közül - egyelőre ezzel még a 16. helyen áll. Ukrajna a napi új fertőzéses esetek számát tekintve a világon a 15., Európában a negyedik helyen áll. A járvány kezdete óta regisztrált összes fertőzött esetében világviszonylatban a 25., az európai országok közül pedig a hetedik.

Hirdetés