Egy autósmoziban tartott lakossági fórumot a demokrata jelölt.
Lakossági fórumot, úgynevezett „town hall” találkozót tartott Joe Biden amerikai demokrata elnökjelölt egy autósmoziban. A rendezvényt a CNN szervezte. A helyszínt a koronavírus-járvány miatt választották, a nézők biztonságosan kérdezhettek a jelölttől a kihelyezett mikrofonokon át.
Nem demokrata elnök leszek, hanem amerikai elnök
– mondta Biden, aki úgy véli, képes lenne egyesíteni a végletesen megosztott országot.
Az elnökjelölt beszélt arról, hogy Donald Trumppal ellentétben ő nem a Wall Street érdekeit nézi, míg a hivatalban lévő elnök a gazdaságból semmi mást nem lát, csak a tőzsdeindexet. Felrótta, hogy az elmúlt négy évben minden intézkedés a gazdagokat segítette, a szegények nem kaptak segítséget. Külön megemlítette az egészségügyi dolgozók bérezését.
A jelölt hangsúlyozta, hogy nem a progresszív balszárny elképzeléseit kívánja megvalósítani. Így a klímaváltozás elleni küzdelemben is saját tervvel állt elő, nem a radikális Green New Dealt támogatja.
Biden kikelt Trump emlékezetes megjegyzése ellen, amikor az elnök veszteseknek (losers) nevezte a háborús áldozatokat és sebesülteket. A demokrata jelölt megemlítette, hogy az ő fia is veterán volt, Irakban szolgált. (Beau Biden 2015-ben agydaganatban hunyt el.)
Joe Biden hosszan beszélt a világjárványról is, elítélte Trump „felelőtlen” politikáját és különösen azt, hogy az elnök – egy most publikált könyv szerint – már februárban tisztában volt a koronavírus jelentette fenyegetéssel, és tudatosan bagatellizálta azt. Újra kétségbe vonta Trump bejelentését, amely szerint hamarosan lesz működő védőoltás a kórokozó ellen. Ezzel állította szembe Anthony Fauci, az amerikai járványügyi hivatal vezetőjének tájékoztatását, aki természetesen sokkal kevésbé optimista, mint az elnök.