Világ hvg.hu 2020. szeptember. 07. 17:16

Hasogdzsi-ügy: eltörölték öt elkövető halálbüntetését

Most már csak húsz évet kell ülniük az újságíró brutális meggyilkolásáért.

Enyhített a bíróság 2018-ban brutálisan megölt rendszerkritikus szaúdi újságíró, Dzsamal Hasogdzsi gyilkosainak halálbüntetésén: az öt érintett most már “csak” húsz év börtönt kap. Az indoklás szerint azért, mert Hasogdzsi családja nyilvánosan megbocsátott nekik – írja a BBC.

A halálbüntetések mellett még három embert ítéltek 7-10 év közötti börtönre, ezeken az ítéleteken nem változtatott a bíróság.

A nemzetközi botrányt kiváltó, Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán történt gyilkosság részleteit a török titkosszolgálatok tárták fel: a CIA és több ország kormánya úgy vélte, hogy az újságíró eltüntetésére Mohamed bin Szalmán koronaherceg adta ki a parancsot, de a szaúdi tisztségviselők tagadják ezt.

A gyilkosság miatt végül Mohamed bin Szalmán trónörökösnek ki kellett mondania, hogy övé a végső felelősség, azt viszont tagadta, hogy ő rendelte volna el Hasogdzsi meggyilkolását.

Az ügy húsz gyanúsítottja ellen márciusban Törökországban is vádat emeltek.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.