A holland statisztikai hivatal azt vizsgálta, hogy összesen mennyivel vesztették többen életüket a járvány kitörése óta, mint az előző évek megegyező időszakában.
A hivatalos adatoknál csaknem kétszer nagyobb lehet a koronavírus-járvány halálos áldozatainak valódi száma Hollandiában – olvasható a holland statisztikai hivatal (CBS) szerdai sajtóközleményében. A hivatal az évi halálozási többlet, az úgynevezett túlhalálozási ráta számításaira alapozva közölte mindezt.
A CBS adatai szerint március 9. és május 24. között a nemzeti egészségügyi szolgálat 5900, a járványhoz köthető halálesetről számolt be, míg ezalatt az előző évekhez képest 8-11 ezerrel több ember hunyt el. A hivatal szerint a koronavírus okozta COVID-19 betegség halálos áldozatainak valós száma e két adat között lehet.
A CBS szerint ez a következtetés 95 százalékos bizonyossággal vonható le.
Hollandiában a járvány ottani elterjedése óta úgy vélik, hogy több ember halt meg a fertőzésben, mint amennyit hivatalosan regisztráltak. Ez elsősorban azzal hozható összefüggésbe, hogy a járvány első szakaszában nem volt kiterjedt a gyanús esetek tesztelése.
A 17,5 milliós országban eddig közel 53 400 fertőzöttet azonosítottak, s a legfrissebb hivatalos kimutatások szerint 6145 ember lett a kór áldozata.
Hasonló módszert használva korábban a Financial Times úgy számolta: a hivatalos adatoknál 60 százalékkal is magasabb lehet a koronavírus áldozatainak valós száma. A New York Times a március és április közötti időszakot vizsgálta így, a lap szintén azt állapította meg, hogy jóval több áldozatot szedhet a világjárvány annál, mint amiről bizonyosan lehet tudni.