Világ hvg.hu/MTI 2020. július. 22. 18:53

Ismét pozitív lett Bolsonaro koronavírus-tesztje

A brazil elnök sokáig tagadta a járvány súlyosságát. Végül maga is megfertőződött.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Két hete, július 7-én jelentette be Brazília elnöke, hogy pozitív eredményt hozott a koronavírus-tesztje. Azóta ideje nagyobb részét izolációban, a rezidenciáján töltötte. Most újra mintát vettek tőle, s kiderült: a szervezetében még mindig jelen van a SARS-CoV-2 elnevezésű kórokozó.

Jair Bolsonaro a CNN Brazil hírtelevíziónak nyilatkozott erről. Azt mondta, kezdetben alacsony láza volt, de a Covid-19 betegség más, komolyabb tüneteit nem észlelte magán.

Az elnök korábban többször beszélt arról, hogy megelőzésképpen szedi a hidroxi-klorokin nevű maláriaellenes szert, és meggyőződése, hogy az segített neki átvészelni a fertőzést. Szakértők és kutatások azonban arra figyelmeztetnek, hogy a korábban a koronavírusos betegek kísérleti kezelésére használt gyógyszernek súlyos mellékhatásai lehetnek. Ugyanezt erősítette meg a Fertőző Betegségek Brazíliai Intézetének múlt héten kiadott tanulmánya, amelyben arra szólították fel az orvosokat, hogy ne adjanak többé a szerből a Covid-19 betegségben szenvedőknek, mert hatástalan, viszont más súlyos egészségi problémákat válthat ki.

Az okos populisták nyernek a járványon

A Stanford egyetem populizmus szakértője szerint csupán liberális vágyálom, hogy a demagóg nemzeti vezetők megbuknak, miután rosszul kezelték a fertőzést, függetlenül attól, hogy Trump és Bolsonaro e tekintetben tényleg teljesen kétbalkezesnek bizonyult. Ám ettől a populista hullám nem fog csillapodni.

A CNN megjegyezte, hogy Bolsonaro – aki hónapokig megkérdőjelezte a pandémia súlyosságát „kisebb influenzának” titulálva a betegséget, és a gazdasági újranyitást szorgalmazta a szövetségi tagállamok kormányai által életbe léptetett kijárási korlátozásokkal szemben – gyakran sétál ki az elnöki palota elé, hogy támogatóival találkozzon. Erről a szokásáról azóta sem tett le, hogy elkapta a koronavírus-fertőzést.

A brazil kormányban nemcsak Bolsonaro, hanem több minisztere is megfertőződött.

Brazíliában az elmúlt napon több mint 41 ezer új fertőzöttet és 1367 halálesetet regisztráltak. Ezzel csaknem 2,2 millióra nőtt a fertőzöttek és 81 487-re a kór halálos áldozatainak száma Latin-Amerika legnagyobb országában a hivatalos adatok szerint. A valós számok azonban jóval magasabbak lehetnek a 210 millió lakosú országban a nem megfelelő mértékű tesztelés miatt. Ugyanakkor az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a korábbiakhoz képest a fertőzöttek napi száma valamelyest mérséklődik.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.