A madridi autonóm közösség két nap alatt 33 halálos áldozatokról adott hírt, ezt mégsem közölte a spanyol egészségügyi minisztérium.
A spanyol egészségügyi minisztérium napi tájékoztatása szerint eddig 27 127 ember veszítette életét a koronavírus-járvány során, az áldozatok száma 34-gyel emelkedett az elmúlt egy hétben.
Halálesetet második napja nem jelentettek, miközben több tartomány is jelezte, hogy ettől eltérő adatokat továbbított a tárcának.
Verónica Casado, Kasztília és León egészségügyi tanácsosa sajtótájékoztatóján értetlenségét fejezte ki a jelentéssel kapcsolatban, mivel ebben a tartományban hétfőn és kedden is ketten haltak bele a fertőzésbe.
A madridi autonóm közösség két nap alatt 33 halálos áldozatokról adott hírt.
"A tartományoktól kapott adatokat közöljük, igaz ugyan, hogy néhol lehetnek késések, de ennek nem kellene eltérést jelentenie" - reagált Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója napi sajtótájékoztatóján.
A szaktárca jelentésében 137 új regisztrált koronavírus-fertőzöttről számolt be. A vizsgálatokkal igazolt esetek száma 239 932.
A kormány keddi ülésén elfogadta azt az előterjesztést, amelyben hatodszorra, és ezúttal utoljára kezdeményezi a parlamentnél a koronavírus-járvány miatt bevezetett szükségállapot meghosszabbítását, ezúttal június 21-ig.