Világ MTI 2020. április. 30. 14:48

Trump szerint Kína direkt neki szánta a koronavírust

Hogy ne válasszák újra.

Biden nyert, Trump még küzd - amerikai elnökválasztás 2020
Friss cikkek a témában

Kína azt akarja elérni, hogy ne válasszanak újra novemberben – jelentette ki az amerikai elnök a Reuters hírügynökségnek adott exkluzív interjúban. Donald Trump szerint Peking ennek érdekében "bármire képes", erre bizonyíték, ahogyan a koronavírus-járványt kezelte.

Az elnök elmondta: gondolkodik azon, hogyan számoltathatja el Kínát lépéseiért. Úgy fogalmazott: "Sok lehetőségem van."

Trump kezdettől fogva hibáztatja a kínai vezetést amiatt, hogy a Vuhanból kiindult járvány világjárvánnyá vált, az Egyesült Államokban is már legalább 60 ezer ember halálát okozta, és mély recesszióba taszította az amerikai gazdaságot, ennek révén jócskán elapasztva a reményt arra, hogy novemberben újraválasszák.

A republikánus párti elnök – akit gyakran vádolnak azzal az Egyesült Államokban, hogy nem intézkedett elég gyorsan a járvány elleni küzdelem felől – szerint Kínának aktívabbnak kellett volna lennie a világ mihamarabbi tájékoztatásában a járvány ottani terjedéséről. A riporter konkrét válaszlépésekre vonatkozó kérdésére azonban csak annyit mondott, hogy vizsgálják Washingtonban, hogyan indulhatott el a járvány, és több lehetőségük van erre reagálni.

"Kína képes bármit megtenni azért, hogy elveszítsem ezt a választást" – magyarázta. Úgy véli, Peking azt szeretné, ha demokrata párti ellenfele, Joe Biden nyerne, mert úgy bízhatna abban, hogy Washington csökkentené a nyomást, amelyet ő gyakorol Kínára kereskedelmi és más ügyekben.

A járvány gazdasági következményei teljesen felborították azt a kereskedelmi megállapodást, amelyet ő kötött meg Hszi Csin-ping kínai elnökkel, és amellyel az volt a célja, hogy csökkentse a régóta fennálló amerikai kereskedelmi deficitet – tette hozzá.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.