Világ MTI / hvg.hu 2020. március. 27. 09:38

Franciaországban egy 16 éves lány is belehalt a fertőzésbe

Az országban a következő héten várható a járvány csúcspontja.

Franciaországban 24 óra alatt 365-tel 1696-ra emelkedett a koronavírus-fertőzés kórházban elhunyt áldozatainak a száma, és egy 16 éves lány is van közöttük – közölte csütörtök este Jérome Salomon, az egészségügyi minisztérium járványügyi igazgatója.

Az előjelzések szerint Franciaországban a következő héten várható a járvány csúcspontja.

A növekedés több mint százzal magasabb, mint az előző 24 órában, és a spanyolországi és olaszországi összesítések után továbbra is a harmadik legjelentősebb egy nap alatt a világon. A tájékoztatás szerint a nagyon szomorú hír a lány haláláról azért fontos, mert a fiataloknál a betegség súlyos formája nagyon ritka.

A kórházban ápolt 13 904 beteg 2365-tel több mint szerdán, közülük 3375-en vannak intenzív osztályokon, ami 548-cal több mint 24 órával ezelőtt.

A regisztrált betegek száma 29 155, de az általános orvosok szervezete azt állítja, hogy csak a múlt hét folyamán ők 42 ezer embert diagnosztizáltak a Covid-19 fertőzéssel. A járványügyi igazgató jelezte, hogy eddig csak a kórházakban diagnosztizált betegek kerültek be az összesítésekbe, az otthonaikban lábadozók nem. 

Jó hír a szakember szerint, hogy 4948-an meggyógyultak a kórházakban, és a súlyos esetek és az elhalálozások ellenére a fertőzöttek jelentős része felépül.

Jérome Salomon elmondta, hogy a múlt héten a halálozások aránya nagyon megemelkedett Elzászban (+29,9 százalék), Korzikán (+39,9 százalék) Franciaország északi részén (+12,8 százalék), a párizsi régióban (+13,7 százalék) és Burgundiában (+18,8 százalék). A halálozás elsősorban az idősebb, 65 év feletti korosztályt fenyegeti – hívta fel a figyelmet a szakember. Szerinte a járvány egyre súlyosbodik Franciaország minden területén, és valamennyi közkórház és magánklinika példátlan és rendkívüli erőfeszítéssel vesz részt a betegek ellátásában:

576 intézményben ápolnak fertőzötteket.

Jelenleg naponta 9 ezer koronavírus-tesztet végeznek a francia egészségügyben, de a szám tíz napon belül 25-30 ezerre nőhet. Az egészségügyi minisztérium szerint a március 17-én életbe lépett kijárási korlátozások, amelyeknek legalább április végéig tartó meghosszabbítását javasolják a szakemberek, csak akkor oldhatók fel, amikor az ellátórendszer felkészült a lakosság tömeges szűrésére.

Miközben Elzász után a kórházak Párizsban és környékén is kezdenek megtelni, elindult csütörtökön az első egészségügyi szuperexpressz (TGV) a világon, amellyel a kelet-franciaországi Strasbourgból nyugat-franciaországi városokba szállítottak át súlyos, de stabil állapotban lévő betegeket Angers, Le Mans és Nantes kórházaiba. Az elmúlt napokban már a hadsereg repülőgépei is részt vettek betegek elszállításában a túlterhelt elzászi kórházakból.

Hirdetés
hvg360 Hamvay Péter 2024. december. 19. 06:00

Magyar Péter: Lehet, hogy kamikaze kormány leszünk

Magyar Péter szerint a politika nem agysebészet, csak tisztességesen kell menedzselni az országot. Azt mondja, nincs benne bosszúvágy, de hatalomra jutása esetén leváltaná azt az ezer-kétezer embert, akik foglyul ejtették az országot, a tolvajoktól pedig visszavenné, amit loptak. Úgy látja, Orbánnak egyre keményebb eszközökhöz kell nyúlnia csapata egyben tartásához, ezért durva másfél évre számít a 2026-os választásokig. HVG-portré.