Világ hvg.hu 2020. március. 22. 19:57

Megtiltotta egy olasz rendelet, hogy bárki elhagyja a települést, ahol van

Egy vasárnap életbe lépett rendelet alapján a milánói pályaudvaron már megakadályozta a hatóság, hogy a déli városokba induljanak az emberek.

Az olasz belügyminisztérium és az egészségügyi tárca vasárnapi rendelete megtiltja, hogy bárki közösségi közlekedéssel, vagy személyes járművel elhagyja a települést, ahol van. Ezzel egyértelműen azt akarják megakadályozni, hogy Észak-Olaszországból a déli országrészre áramoljon a munkavállalók tömege, potenciális fertőzést hordozva magával.

Márpedig ilyen irányú mozgásra van esély, mivel a kormány szombaton elrendelte, hogy hétfőtől Olaszországban állítsanak le minden, nem létfontosságú ipari tevékenységet, és számítani lehet rá, hogy az északi, koronavírussal súlyosan fertőzött iparvidékről munkavállalók tömegei indulnak majd haza a déli családjukhoz.

Ezzel a kormány legalább második nekifutásra megpróbálja az elején venni mindannak, ami két hete már egyszer bekövetkezett: március 8-án csak északon, Lombardiában és több megyében rendeltek el karantént, mire munkavállalók és diákok tömegei indulhat haza délre. Most már van olyan déli tartomány, Puglia, ahol az újabb koronavírus-fertőzéseket egyértelműen ahhoz kötik, hogy a családjukhoz hazaérkező, a vírust már magukban hordozó dolgozók és diákok megfertőzték a szüleiket. 

Dél-Olaszország most attól fél, hogy velük is ugyanaz megtörténik

Mint egy görög sorstragédiában: északról, a veszedelem elől hazamenekültek a délolaszok, de vitték magukkal a családjukhoz a vírust is.

Az új rendelkezés alól vannak kivételek: munkából kifolyólag, rendkívül sürgős esetben és egészségügyi okokból engedélyezik az utazást. A Corriere.it azonban azt írja, hogy vasárnap délután Milánó főpályaudvarán nem engedték felszállni a Nápoly felé induló vonatra azokat, akik nem tudták igazolni, hogy nyomós okuk van az indulásra, vagy a testhőmérséklet mérésen betegnek bizonyultak.

Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.