Világ MTI 2020. március. 20. 05:44

Az összes szállodát bezárják Spanyolországban

Csak a biztonsági és a karbantartást végző személyzet maradhat.

A spanyol kormány elrendelte az összes szálloda bezárását az országban az új típusú koronavírus okozta járvány miatt - idézték hírügynökségek a kabinet által kiadott rendeletet péntekre virradóra.

A hét végén bevezetett szükségállapottal összhangban szállodák, vendégházak, kempingek és másfajta szálláshelyek nem fogadhatnak turistákat. A hatóságok legfeljebb egy hetet adtak nekik a bezárásra, mindössze a biztonsági és karbantartást végző személyzet maradhat. Csak olyasfajta kereskedelmi szálláshelyekre nem vonatkozik az intézkedés, ahol huzamosabb ideig vagy állandó jelleggel tartózkodnak vendégek, de ott biztosítani kell számukra a megfelelő védelmet és elszigeteltséget.

Az intézkedés mintegy 12,5 ezer szállodát érint országszerte.

Tavaly 343 millió volt a spanyol kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma. A koronavírus miatt azonban az elmúlt hetekben jelentősen megcsappant az idegenforgalom a világ negyedik, járvány által leginkább sújtott államában, amely Európában másodikként Olaszországot követi a fertőzésnek való kitettségben. Az első beteget január 31-én azonosították, és csütörtök estére - nem egészen két hónap leforgása alatt - 18 ezerre nőtt a koronavírus fertőzöttjeinek száma. Több mint 830-an haltak bele a kórba.

Az országban szombaton vezettek be a lakosok szabad mozgását is korlátozó szükségállapotot 15 napra, de az intézkedés meghosszabbítható. Az állam egész területén felfüggesztették az oktatást az óvodától az egyetemig, minden sport- és kulturális rendezvény megtartását befagyasztották, továbbá elrendelték a vendéglátóhelyek bezárását is. Spanyolország kedden zárta le a szárazföldi határait, megakadályozandó a koronavírus terjedését.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.