Csehországban szerda reggelig 64 ember szervezetében mutatták ki az új koronavírust. Ez egy nap alatt 26 új fertőzést jelent.
A járvány terjedésének megakadályozása céljából szerdától meghatározatlan ideig szünetel a tanítás az összes csehországi iskolában, és kedd estétől tilosak a százfősnél nagyobb nyilvános rendezvények. A korlátozó intézkedéseket kedden jelentette be Andrej Babis miniszterelnök.
A bevásárlóközpontok, a tömegközlekedés és a vendéglők forgalmát a kormány nem korlátozta. A fertőzöttek döntő többsége korábban Észak-Olaszországban járt. Tizenegy ember viszont biztosan Csehországban fertőződött meg.
Adam Vojtech egészségügyi miniszter a közszolgálati televíziónak azt mondta, hogy az érintettek közül eddig még senki sem gyógyult ki a fertőzésből. A miniszter arra reagált, hogy a prágai Na Bulovce kórházat időközben elhagyta az első nyolc beteg, de mindnyájan házi karanténban maradnak.
Még nem beszélhetünk teljes gyógyulásról, de az állapotuk már nem tette szükségessé a kórházi kezelést – magyarázta a miniszter.
A cseh hatóságok az ausztriai és németországi határátkelőkön hétfőtől szúrópróbaszerűen ellenőrzik az utasokat. Az első napon nagyjából 36 ezer autót állítottak meg, negyven kocsi utasait alaposabb vizsgálatnak vetették alá. Fertőzés gyanújával hat embert küldtek laboratóriumi vizsgálatra és előzetes karanténba.
A cseh kórházakban és nyugdíjasotthonokban kedd reggeltől már látogatási tilalom van. Múlt hét óta szünetel a légi közlekedés Prága, valamint az olasz, a kínai és a dél-koreai repülőterek között.
(Képünk illusztráció.)