Világ MTI 2020. március. 03. 19:32

Koronavírus: 3,4 százalékos a halálozási arány a WHO szerint

Egészségügyi Világszervezet főigazgatója hangsúlyozta, hogy a járvány megfékezhető.

A bizonyított Covid-19-esetek mintegy 3,4 százaléka végződik halállal, ami jóval magasabb, mint a szezonális influenza 1 százalék alatti halálozási rátája, de az új koronavírus-járvány megfékezhető - jelentette ki kedden genfi sajtótájékoztatóján az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.

"A vírus kevésbé hatékonyan terjed, mint az influenza, egészséges emberek közvetítésével a jelek szerint nem terjed, de több súlyos betegséget okoz, mint az influenza, nincsenek még védőoltások és gyógyszerek, ugyanakkor megfékezhető

 - összegezte Tedrosz Adamon Gebrejeszusz.

A WHO főigazgatója szerint a kínai megbetegedések között csak 1 százalék nem mutatott tüneteket, és a legtöbbjüknél a két első nap során megjelentek a szimptómák.

Tedrosz Adamon Gebrejeszusz aggodalmát fejezte ki a védőöltözék-készletek gyors kimerülése miatt, és a gyártás 40 százalékos növelését szorgalmazta.

A WHO csaknem félmillió védőfelszerelést küldött 27 országba, de készletek gyorsan kimerülnek.

A kesztyűk, műtősmaszkok, védőszemüvegek és más felszerelések hiánya veszélybe sodorja a kínai Vuhanban decemberben kezdődött járványban megbetegedetteket ápoló egészségügyi személyzetet.

Az AFP hivatalos közléseken alapuló adatai szerint keddig több mint 92 ezren fertőződtek meg 77 országban és területen, a halottak száma több mint 3100.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.