Egy francia síközpontba is ellátogatott, majd repülőn tért haza Angliába a projektmenedzser, amíg lappangott benne a Szingapúrban elkapott betegség. A síközpontban és otthon biztosan megfertőzött másokat, volt, aki Spanyolországig vitte a kórt.
Tizenegy embert fertőzhetett meg koronavírussal ugyanaz a brit üzletember – írta meg a The Washington Post. A férfi több országban is terjesztette a kórokozót: utastársai Nagy-Britannia mellett Franciaországba és Spanyolországba is behurcolták azt.
Steve Walsh, egy gázipari elemző cég projektmenedzsere január 18-a és 22-e között Szingapúrban járt egy konferencián, valószínűleg ott kapta el a koronavírust. Szingapúrból Franciaországba utazott, Les Contamines-Montjoie síközpontjába. Az ottani szálláson még legalább öt brit állampolgárt fertőzött meg, köztük egy 9 éves gyereket. Rajtuk kívül további hat britet is kórházba vittek megfigyelésre.
Azóta a francia hatóságok még két embert találtak, akik a síközpontban lettek betegek, egyikük Mallorcára utazott tovább, másikuk pedig Nagy-Britanniába. A briteknél további négy emberről derült ki, hogy Franciaországban elkapták a vírust.
Walsh január 28-án vette hazafelé az irányt, de nem közvetlen járattal, hanem átszállással: előbb Genfbe, majd onnan Londonba repült. A repülőn 188-an voltak rajta kívül. A hozzá közel ülőket már felkeresték a hatóságok, hogy minél hamarabb elvégezhessék rajtuk a szükséges vizsgálatokat. A londoni járatot üzemeltető EasyJet közlése szerint a személyzetük tagjai megúszták: az elmúlt 13 napban egyikük sem mutatta a betegség tüneteit.
Walsh az angliai Hove-ba tért haza. A BBC jelentése szerint a szomszédos Brighton egyik orvosi rendelőjét hétfőn ideiglenesen be kellett zárni, mert az egyik ottani dolgozó is pozitív koronavírus-mintát adott.
Nagy-Britanniában hétfő délutánig 1114 koronavírus-tesztet végeztek el, közülük nyolc hozott pozitív eredményt.
A koronavírus-fertőzésről valamennyi cikkünket megtalálja ezen a linken.