Világ MTI 2020. január. 21. 06:41

Leégett egy kínai cég munkásszállója Szibériában, sokan meghaltak

Leégett egy munkásszállónak használt faépület a nyugat-szibériai Tomszk megyében, a tűznek tizenegy halálos áldozata van – közölte kedden az Interfax hírügynökség.

Az egyszintes épületet egy kínai cég bérelte. Lakói kínai, tádzsik és üzbég állampolgárok voltak. A TASZSZ úgy értesült, hogy az áldozatok közül legkevesebb öten üzbégek.

A rendkívüli helyzetek minisztériumának helyi képviselete szerint két embernek sikerült kimenekülnie az égő épületből.

A baleset egy magánfűrésztelepen történt Picsulimszkij községben, Tomszk megye aszinói járásában. A 208 négyzetméteren elterjedt tüzet eloltották.

A tragédia ügyében vizsgálat indult.

(Kép: illusztráció)

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.